Vajszló–Sellye

2018.06.15. 07:00

Lékelőktől kell megóvniuk az érésben lévő dinnyéket

Hiába szépek a dinnyeföldek, egyelőre csak a Görögországból behozott dinnye kapható, a hazai termésre még várni kell legalább két hetet.

Szépen mutatkozik a dinnye az ormánsági földeken, a legnagyobbak már vagy ötkilósak is vannak, de ahhoz hogy piacra kerüljenek, még legalább két hetet várni kell. Egyelőre a Görögországból érkező dinnye uralja a piacot, Magyarországon még a békési dinnyeföldeken sem érett be a korai termés.

Az elmúlt két évben július eljén-közepén érett be a dinnye, idén az időjárás függvényében ettől akár korábban is – június végén – megkóstolhatjuk a nyár kedvenc csemegéjét. A márciusi fagy, illetve néhol a jégeső nehezítette a termelők munkáját, de ezt leszámítva kedvezően alakult az időjárás a dinnyepalántákra.

A gazdák elmondták, a márciusi fagy még nyáron is megbosszulhatja magát, ugyanis szinte mindenütt napra pontosan azonos időszakban vetették el a magot, vagy ültették ki a palántákat, így az érés is azonos időszakban várható. Ez pedig azt jelenti, hogy egyszerre nagyobb mennyiségű dinnye kerülhet a piacra, amely feltehetően lenyomja majd az árakat, ami ugyan jó a vevőknek, de hátrányosan érinti a gazdákat.

Egy új jelenségre is felhívták a figyelmet a termelők, eddig leginkább csak a dinnye érésekor települtek ki a földek szélére a csőszök, azonban az idén már most is felügyelni kell a környéket. Egyelőre nem a gyümölcslopás jelenti a legnagyobb gondot, hanem az, hogy meglékelik a legszebb dinnyéket, így gyakorlatilag tönkre teszik a termés egy részét. Ráadásul éppen a legértékesebb részét, hiszen minél korábban szüretelnek, még annál magasabb az ár, amelynek immár fedeznie kell azt is, hogy a csősz majdnem egy hónappal több időt tölt a földeken.

A gazdák is jól tudják, hogy csak az ízletes, édes dinnyével lehet megfogni a vásárlókat, ezért a mennyiség mellett nagyon fontos a minőség is. Szeretnék úgy értékesíteni a dinnyét, hogy a vevők is pontosan tisztában legyenek azzal, ki és hol termelte. Ezért azt tervezik, hogy felcímkézik a termést, akár saját maguk értékesítik, akár kereskedőnek szállítják ki.

Az agrárkamara is szorgalmazta

A Baranyában megtermelt dinnye felét a gazdák saját maguk értékesítik, ezáltal több bevételhez jutnak, mintha nagykereskedőknek adnák el. A termés másik fele Lengyelországba, Csehországba, Szlovákiába, Németországba, Finnországba megy, ugyanakkor hoznak Baranyába dinnyét Medgyesegyházáról és más hazai területekről is.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) már tavaly kezdeményezte a termelők részére egy helyi védjegy létrehozását, amelyből a vásárlók számára is egyértelműen kiderülhet, melyik megyéből származik a dinnye, illetve pontosan hol termelték. A szakemberek szerint annál inkább szükség van erre a jelölésre, mert a hazai gyümölcskereskedelem csaknem 70 százalékát a multik bonyolítják le, ahol a vásárlók nem tudnak érdeklődni az áru származásáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!