Közélet

2011.01.19. 12:36

Lemondott a pécsi püspök

XVI. Benedek pápa elfogadta Mayer Mihály lemondását. Ezzel egyidejűleg dr. Veres András szombathelyi megyés püspököt a pécsi egyházmegye úgynevezett apostoli kormányzójává nevezte ki.

Kozma Ferenc, Dunántúli Napló, bama.hu

Rövid közleményben tudatta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága, hogy változás állt be a Pécsi Egyházmegye vezetői posztján. A pápa elfogadta Mayer Mihály megyéspüspök lemondását, és ügyvivőként a szombathelyi egyházi vezetőt, Dr. Veres Andrást jelölte ki a helyére.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Mayer Mihály ünnepi beiktatása 1989-ben
[/caption]

Dr. Veres András a délutáni sajtótájékoztatón újságírók kérdésére közölte, hogy az átmeneti időszak a helyi adottságoktól függően változhat, de legfeljebb néhány hónapot kell várni az új megyés püspök kinevezésére. Őt ugyanis kedden kérték fel „rövid időre”. Mivel Mayer Mihály nem vett részt a tájékoztatón – a Dunántúli Naplónak is csak annyit mondott, hogy egyelőre nem nyilatkozhat – jogosnak tűnt a kérdés, hogy vajon mivel indokolta lemondását? Veres András válasza így hangzott: „Ezt csak ő tudná megmondani, mivel engem csak most vontak be a dolgokba avval, hogy vegyem át az egyházmegyét.”
 
A tájékoztatón elhangzott az is, hogy Mayer Mihály püspöki címét megtartva – hiszen csak az egyházmegye vezetése alól mentették fel – nyugdíjba vonult. A Dunántúli Napló kérdésére – hogy miért nem jött el a sajtótájékoztatóra – Veres András úgy válaszolt, hogy „mivel én lettem kinevezve, talán kényelmetlen volna számára...” Így arra sem kaphattunk választ, hogy vajon a lemondásnak és az egyházmegyében történteknek mennyi köze van egymáshoz. Garadnay Balázs megjegyezte: „Talán köztudott, hogy mennyire beteg volt a püspök a millenniumi ünnepségek idején, kórházban ápolták, s ha megtehette volna, talán már akkor lemond egészségi állapota miatt.”

Információnk szerint a püspök elhagyta a palotát, s a vele szemközti szárnyba költözött. Mayer Mihály január 31-én lesz 70 éves.

Már keresik a püspök utódját

Amikor egy püspöki szék megüresedik, az adott ország pápai nunciusáé a feladat, hogy körülnézzen, tájékozódjék és gyűjtsön jelölteket. A tájékozódás során az egyházi vezetők véleményének meghallgatása is fontos. A jelenlegi magyarországi nuncius – a pápa állandó követe – a lengyel Julius Janus, övé tehát a feladat, hogy elvégezve a munkát, majd teljes titokban Rómába küldje javaslatait. A végső döntést ugyanis ott hozza meg az illetékes kongregáció segítségével a pápa. A felterjesztett személy lehet püspök, segédpüspök, vagy akár plébános is.  

A püspöki székről való lemondás meglehetősen ritka, bár az utóbbi években két hazai eset is ismert. Négy évvel ezelőtt Szabó Tamás tábori püspök mondott le rangjáról személyes indítékra való hivatkozással – akárcsak most Mayer Mihály. Később kiderült, hogy Szabó Tamás indítéka házasulási szándéka volt. Néhány hónapja pedig a korábbi tábori püspök, Ladocsi Gáspár mondott le segédpüspöki hivataláról.

Változás a Pécsi Egyházmegye vezetésében - közlemény

A Szentatya, XVI. Benedek pápa elfogadta Mayer Mihály lemondását a Pécsi Egyházmegye lelkipásztori kormányzásáról, az Egyházi Törvénykönyv 401. kánon 2. § értelmében.
Ezzel egyidejűleg a Szentatya Dr. Veres András szombathelyi megyéspüspök urat a Pécsi Egyházmegye sede vacante apostoli kormányzójává nevezte ki.

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága

„Betegség vagy más súlyos ok”

A közleményben hivatkozott Egyházi Törvénykönyv 401-es kánonjának 2.§-a szerint: „Az a megyéspüspök, aki betegség vagy más súlyos ok miatt már kevésbé alkalmas hivatalának betöltésére, nyomatékosan fel van kérve, hogy nyújtsa be hivataláról való lemondását.”

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Mayer Mihály 1989-től vezette a Pécsi Egyházmegyét
[/caption]

Nyomozás, több feljelentés alapján

Mayer Mihály lemondása összefüggésben állhat a püspökségen tavaly október óta zajló nyomozással.
Az első, névtelen feljelentést októberben tették gazdasági, pénzügyi és egyéb, többek között szexuális visszaélések vádjával a rendőrségen.
A Baranya Megyei Főügyészség napokon belül nyomozást rendelt el, a helyi rendőrök azonban a püspökséggel való jó viszonyra hivatkozva elfogultságot jelentettek be, csakúgy, mint később a baranyai ügyészség. A nyomozásra ezután a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságot jelölte ki az ORFK.
November végén két újabb feljelentést kapott az ügyészség, ezúttal gazdasági visszaélésekről.
Január elején pedig elismerték, hogy egy olyan beadványt is kaptak, amely százmilliós nagyságrendű sikkasztásról és a számviteli fegyelem megsértéséről számolt be.

A somogyi főügyészség különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt indított eljárást. Szerda délutáni megkeresésünkre elmondták, hogy továbbra is ismeretlen tettessel szemben nyomoznak - azaz az eljárásnak nincs konkrét gyanúsítottja.

Lovagrendi főtiszt - diplomáciai védettség nélkül

A nyomozás kapcsán felmerült, hogy a püspök jogi felelősségre vonása kizárható, mivel Mayer Mihály a Jeruzsálemi Szent Sír lovagrend főtisztje.
A lovagrendek és a magyar kormány közti megállapodás értelmében a tagok valóban számos kiváltságot, mentességet és kedvezményt élveznek - egyebek közt mentesülhetnek az adófizetés és a törvényi felelősségrevonás alól is.
Diplomata státusza (és ezzel járó mentessége) azonban csak a csak a máltai lovagrend nagykövetének van, a többi három rend képviselőinek nincs mentessége a büntető- és polgári joghatóság alól.

Mayer Mihály: pap, püspök, díszpolgár, Tüke-díjas

• 1941. január 31-én született Kisdorogon
• 1964. június 21-én pappá szentelték
• 1988. december 23-án kinevezték segédpüspökké
• 1989. február 11-én szentelték püspökké
• 1989. november 3-án kinevezték megyéspüspökké
• A Magyar Kat .Püspöki Konferencia Justitia et Pax bizottságának elnöke
• A "III. Világ" bizottság elnöke
• A Pécsi Dóm Múzeum kuratóriumának elnöke
• A Pécsi Sírkamra kuratóriumának elnöke
• A Baranya Baráti Kör tiszteletbeli elnöke
• A Szent Sir Lovagrend Főtisztje
• A Pán Európai Unió magyarországi fővédnöke
• A Gerhards Werk fővédnöke
• Bezerédj díj tulajdonosa
• Dunaföldvár díszpolgára
• A pécsi Tüke-díj birtokosa (2010)

A 81. püspök 22 évig vezette az egyházmegyét

A pécsi egyházmegye első püspöke Bonipert volt 1009-ben. Mayer Mihályt, a 81. püspököt 1989-ben nevezték ki, 22 évig töltötte be a hivatalt.
A leghosszabb ideig - 34 évig - Alsáni Bálint bíboros vezette az egyházmegyét, őt 1374-ben nevezték ki, őt Virág III. Ferenc követi 32 évvel (1926 - 1958).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!