Közélet

2015.03.12. 10:44

Lemondott dr. Fekete Géza

A Sellyei Járási Hivatal vezetőjéről a napokban derült ki, hogy III/III-asként jelentett a KDNP-ről és a Fideszről.

M.B.

A Miniszterelnökség megerősítette, hogy lemondott dr. Fekete Géza.

Korábban írtuk: A Dunántúli Napló több, egymástól független forrásból származó értesülése szerint csütörtökön lemondott posztjáról dr. Fekete Géza, a Sellyei Járási Hivatal vezetője, akiről két nappal korábban az RTL Klub azt állította, hivatásos elhárító tiszt volt 1989-ben.

A járási hivatalvezetők esetében egyes munkáltatói jogokat, így többek között felmentésükre vonatkozókat a Miniszterelnökséget vezető miniszter gyakorolja. Kerestük a tárca sajtóosztályát, de egyelőre nem erősítették meg információinkat, de nem is cáfolták.

Az RTL Klub a napokban adta hírül, hogy a hivatalvezetőségre a Fidesz-KDNP által javasolt egykori rendőrtiszt 1989-ben rendszeresen jelentett a KDNP-ről és a Fideszről. A Feketét kormánymegbízottként vezetőnek jelölő Hargitai János a Dunántúli Naplónak elmondta, nem tudott arról, hogy hivatásos elhárító tiszt lett volna a jelöltje.

-------------------------------------------------------------------------------
Ön mit gondol az ügynökügyekről? Szavazzon a középső hasábban!
-------------------------------------------------------------------------------

Címkék#Sellye

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!