Közélet

2013.07.31. 07:42

Löszfalak az árvíz után: még nincs nagy mozgás

A dunai árvíz elvonulása után arra is lehet számítani, hogy előbb-utóbb újabb darabok szakadhatnak le a korábban már omlásnak indult löszfalakról.

M. B. (Dunántúli Napló)

Az óriási víz természetes támasztékot jelentett a számukra, a folyó visszahúzódásával ez azonban megszűnt.

Gyakorlati tapasztalatok szerint nagyobb mozgások az árvizek után késleltetve, kettő–hat hónap múltán alakulhatnak ki, s a szakemberek a legutóbbi helyszíni bejárás alkalmával sem tapasztaltak arra utaló jeleket, hogy ilyesmire már a közeli jövőben sor kerülne. A löszhegyek – vélhetően csak időlegesen – nyugalmi állapotban vannak, bár egy újabb üreg kialakult, s kisebb kiomlások is voltak. Mindent összevetve óvintézkedésre nincs ok.

Amennyiben később mégis megmozdulnának a löszfalak, azok vélhetően nem veszélyeztetnének lakott részeket. Már tavaly elkészültek ugyanis azok a védművek, amelyek az ilyen területeken a további suvadást hivatottak megakadályozni, illetve lelassítani. A védekezési munkálatokra korábban 353 millió forintot nyert el a falu: a hegy belsejéből a vizet elvezető úgynevezett mélyszivárgókat, valamint támfalat is építettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!