Közélet

2015.09.03. 09:13

Ma elkezdődik a Komlói Napok rendezvénysorozat

Ma elrajtol az idei Komlói Napok rendezvénysorozat a Testvérvárosi Napok ünnepélyes megnyitójával.

K. E. I. (Dunántúli Napló)

Aki nem szeretne lemaradni a „Testvérvárosok Fájának” elültetéséről, az délután három órakor legyen a Városház téren. Aki pedig már ott van, 16 órától a Városházán kerekasztal-beszélgetésben vehet részt az Európai Unióról. Öt órától kiállításmegnyitót láthatunk a könyvtárban, míg a napot 18 órától utcazene zárja a Városház téren.

Péntek délelőtt 11 órától a Komlóért Expo is megnyitja kapuit a Sportközpontban, ahol a nap folyamán a legszebb konyhakertek versenyének eredményhirdetése, közszféra workshop és pályaválasztási tanácsadás is lesz. Négy órára a Bányászemlékműhöz várják az emlékezőket, ahonnan még át lehet érni az ünnepi testületi ülésre a színházba. Este több programból is választhatunk: utcaszínház, kerti parti a Közösségek Házában vagy Anna and the Barbies-koncert.


A szombat a „Jó szerencsét” kerékpártúrával indul 8 órától, amit egy órával később a Police Road Show követ. Az Eszperantó téren eközben tüzeket gyújtanak, hogy az Európai Civil Ízek Utcája és Főzőverseny ételei elkészülhessenek. Ugyanitt 16 órától CS.Í.T.-, majd Nomád Blues Rock-koncert lesz, 19.30-tól a Keresztes Ildikó Band lép fel, 21 órától pedig a tűzijátékot lehet megcsodálni.

A Komlói Napok vasárnap este érnek véget a 40+ Zenekar, a Rocktorock, Hobo és Bandája, valamint a Carlos Acoustic zenekar koncertjével szintén az Eszperantó téren. Előtte azonban még (reggel 9-től) kézművesvásárra és táncbemutatókra is ellátogathatunk a Városház téren. Ugyancsak vasárnap lesz a II. Nemzetközi pálinka- és pogácsamustra is a Hotel Béke kerthelyiségében. Mielőtt 17 órakor a Városháza dísztermében megkezdődne a hivatalos zárórendezvény, 14 órától a Sportközpontban a Baranya Megye Szépe középdöntőt is megtekinthetjük.

 

Ma elrajtol az idei Komlói Napok rendezvénysorozat a Testvérvárosi Napok ünnepélyes megnyitójával.

K. E. I. (Dunántúli Napló) -->

Címkék#komló

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!