Közélet

2016.03.25. 11:59

Magasház: a legfelső elem már lent van

Történelmi pillanatnak is nevezhetjük a péntek délelőttöt Pécs életében, hiszen megkezdődött a Magasház bontása. A munkálatokat az ígéret szerint az év vége előtt befejezi a nyertes kivitelező konzorcium.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

– Sok év, mondhatni évtizedek után a mai napon megindult a 25 emeletes pécsi Magasház bontása – jelentette be a pénteki sajtótájékoztatón, a Megyeri téren Páva Zsolt. Pécs polgármestere nem sokkal azelőtt beszélt a sajtónak, hogy az első kamion – a polgármester autója után, rendőri felvezetéssel – megindult a 25 emeletes tövéből a lerakóhelyre, a bontásból származó első adagnyi építési törmelékkel.

Páva Zsolt azt is mondta, hogy mindezzel egy korszak záródik le Pécsett, és szeretnének ezzel is szimbolikusan kötődni az ‘56-os forradalom hatvanadik évfordulójához, hiszen „a mai nappal leszámolnak a szocializmus utolsó leheletével is”.

Pénteken még leginkább olyan törmeléket szállítottak el, amelyek az épület tetejéről, belsejéből származnak, úgy tudjuk, már csütörtökön dolgoztak réselővel az épületen – vélhetően azért is, hogy a nagypénteki sajtótájékoztatóra legyen elegendő szállítmánynak való törmelék. Ugyanakkor – megint csak inkább a látvány miatt – az első olyan nagyobb, u-alakú betonelemet is leemelte a daru a szellemházról, amely a legfelső szintről érkezett le a 25 emeletes tövében kialakított munkaterületre.

Az igazi, érdemi munka azonban csak húsvét után, a jövő héten kezdődik.

– A bontás év végéig befejeződik, amit azért is garantálnak, mert olyan erős szerződést kötöttek a kivitelezőkkel, olyan magas kötbért írtak elő ellenkező esetben, hogy nincs reális esélye annak, hogy ez ne így legyen – ezt már a sajtótájékoztatón szintén részt vevő Csizi Péter mondta. A pécsi országgyűlési képviselő is megköszönte a támogatást a kormánynak, hiszen a bontás és kapcsolódó költségeinek túlnyomó részét a kormány fizeti.

Ne zavarjon

Régóta húzódó, mindenkit zavaró ügy oldódik meg, fogalmazott a pécsi polgármester. Az egymilliárdos támogatás miatt a kormánynak külön köszönetet mondott a segítségért. Hangsúlyozta, hogy igyekeznek majd úgy dolgozni – és ez külön kérésük is volt –, hogy a munka a lehető legkevésbé zavarja a környéken élőket, a zajhatást, a por- és egyéb szennyezést, illetve a közúti forgalmat illetően egyaránt. A bontás miatt a parkolásban korlátozást bevezetni nem kell, a működő Hungária úti elkerülő szakaszon kívül egyéb forgalmirend-változásra, lezárásra nem kell számítani.

Biztonságban

Egy szint bontása 9-10 napot vesz igénybe, a munkavégzés hétfőtől péntekig 7–17, szombaton 7–15 óráig tarthat legfeljebb. Naponta legfeljebb 4-5 teherautó szállítja el a törmelékeket a 6-oson, Pécs keleti határába, további feldolgozásig. Hamarosan egy biztonsági palánkrendszert építenek ki a magasban, annak védelme mellett végzik a tényleges bontást. A palánkrendszer a bontás alatt álló szintet az épület teljes kerületén körbeveszi, így a kisebb darabok, morzsalékok legfeljebb egy szinttel lejjebb hullhatnak. Az épület körül egy 16 méter széles biztonsági zónát is kialakítottak.

Park és játszótér

Most, hogy elindult, a munkáé, a bontásé lesz a főszerep, de az sem mindegy, mi lesz itt, a Magasház helyén ezt követően, közölte Csizi Péter. A kormány ugyanis sok pénzt adott a bontásra, de még több pénzt juttat Pécsnek építésre, fejlesztésekre, hangsúlyozta. Arra kérte fel ezért a sajtótájékoztatón a polgármestert, hogy vizsgálja ki, milyen módon lehet majd a fejlesztési forrásokból, az épület helyén egy olyan parkot kialakítani, ami szolgálja az itt élőket, illetve a közelben tanuló egyetemistákat. A polgármester kérdésünkre azt mondta, javasolni fogja játszótér kialakítását is.

Babos Attila (Dunántúli Napló) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!