Közélet

2013.02.13. 16:46

Már fél áron sem kellett

Évek óta nem költünk „luxusra” – elmaradnak a vendégek az éttermekből, mozikból.

Katus Eszter (Dunántúli Napló)

Az első, 2006-os évben 500 étterem csatlakozott a Torkos Csütörtök rendezvényhez, majd ez a szám 1300-ra nőtt. Mostanra azonban jelentősen visszaesett: mint az elkészült összesítésből kiderült, két hete országosan már csak 839 egység, Baranyában 15 várta 50 százalék kedvezménnyel a vendégeket. A Magyar Turizmus Zrt. szerint ennek főként az az oka, hogy azokat az éttermeket, amelyek nem tartják be a szabályokat, kizárják az akcióból. Szerintük ugyanis a vendéglátó egységek túlnyomó többségénél nemcsak a forgalom, de a bevétel is nőtt egy átlagos naphoz képest.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Luxus lenne? Egyre kevesebben engedhetik meg maguknak az éttermek kínálatát
[/caption]

Több baranyai vendéglős azonban ennél árnyaltabban látja a képet. Bár azt elismerik, hogy a Torkos Csütörtök jó alkalom arra, hogy gesztust gyakoroljanak a törzsvendégeik felé, illetve, hogy bemutassák az étlapot az érdeklődőnek (vagyis jó reklám), a rövid távú hasznot vitatják. Egyesek szerint nem éri meg akciózni, mivel azon a napon az üzlet gyakorlatilag veszteséggel dolgozik. Hozzátették, a legtöbb ételnél, de szinte minden italnál már jó ideje olyan árrésszinten dolgoznak, hogy nem bírják el a pluszkiesést. Meglehet, hogy ilyenkor azok is elmennek vendéglőbe, akik egyébként nem engedhetik meg maguknak, és ez akár új vendégeket is hozhat, de ez a ritkább.

A résztvevők pontos száma egyelőre nem ismert, de már tavaly is 160 ezerre csökkent a korábbi 260 ezerhez képest. A kevesebb helyszín mellett ennek oka lehet az is, hogy rossz tapasztalatokat szereztek a vendégek. Sokan panaszkodtak ugyanis arra, hogy erre az egy napra az adagokat csökkentették, s kisebb volt a választék is. Ha pedig az étterem nem is trükközik, a családok bevétele kevesebb lett, és már fél áron sem engedhetik meg maguknak a viszonylag magas árakat.

Ez egyébként a vendéglátáson túl több szolgáltatáson is érződik: a felmérések szerint a gazdasági válság óta kevesebbet járunk moziba, fodrászhoz, bevásárlóközpontokba, tankolni – vagyis úgy tűnik, fokozatosan minden „luxusról” lemondunk. Kivételt a „muszáj” képez, illetve, ha valami olyan különleges élményt nyújt (például egy színházi előadás), amelyért némi nélkülözést is vállalunk.

Pluszok ingyen

A PÉCSI Ledina Cukrászda és Étterem idén is csatlakozott a Torkos Csütörtök akcióhoz, és ez meg is látszott a forgalmon.

NAGY ZSOLT üzletvezető kérdésünkre elmondta, ezúttal is telt ház volt, ahogy az elmúlt években mindig. Vagyis ezen a napon nem lehetett ok a panaszra – nem úgy, mint az év több napján. Vacsorázni szinte már alig jár valaki étterembe, egyedül a „menüzés” tartja magát a déli órákban. Ennek az is lehet az oka, hogy próbálnak ingyenes pluszokat adni, például gyümölcsöt vagy süteményt, véli Nagy Zsolt üzletvezető.

Egy nap telt ház

– SAJNOS, egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy étterembe járjanak – mondja Kollár Sándorné, a pécsváradi Tanya Csárda tulajdonosa. – Sokkal többen jönnének hozzánk is, ha tehetnék. A Torkos Csütörtökön ugyanis ismét sokan voltak, nyugdíjasok is, akiknek a teljes ár kifizetése gondot jelent. Pluszbevételt nagyon nem hozott a nap, de legalább jó volt látni, ahogy megtelik a vendéglő. Mi havonta tartunk akciókat és rendezvényeket is bonyolítunk – emiatt Pécsről, Komlóról, Hosszúhetényből és Vasasról is vannak vendégeink – hangsúlyozta Kollár Sándorné.

Kevesebben a moziban

BÁR 2012-ES adatok még nincsenek, az biztos, hogy 2011-ben tizedével esett vissza a mozilátogatók száma. Míg például 2006-ban még 12 millió néző váltott jegyet országosan, addig tavalyelőtt csak 9,52 millió. A pécsi plázában is hasonló a tendencia: évről évre kevesebb a néző, kivételt csak a sikerfilmek jelentenek. Az Alkonyat vagy a James Bond új részeinek vetítésekor például telt ház volt, az átlagos hétköznapokon viszont a termek gyakran szinte teljesen üresek. Sokakat ugyanis elriasztanak a jegyárak (1200–1700 forint), és inkább a tévét vagy az internetes letöltést választják.

Akad még kivétel

A SZÍNHÁZAKAT mintha kevésbé érintené a nézőszámcsökkenés, legalábbis, ami Pécsi Nemzeti Színházat illeti. A rendelkezésünkre bocsátott adatok szerint a fizető nézők száma évről évre fogyatkozott (2006-ban 86 293 fizető néző volt, 2010-ben pedig 64 575), a tendencia azonban 2011-ben megfordult: akkor 79 961-re, míg tavaly 106 511-re nőtt a számuk. Rázga Miklós, az intézmény igazgatója szerint ennek hátterében a megújult épület és műsorkínálat, valamint a kedvezményes diákbérletek állnak. A bevétel ennek köszönhetően jelentősen meghaladja az előző évekét: mintegy 164 millió forintot tesz ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!