Közélet

2009.07.04. 19:30

Már országos hírű a fürdőfesztivál

Már kora délután szállingóztak a vendégek a harkányi fürdőbe, olyanok, akik jobbára a sorrendben tizenhatodik fürdőfesztivál miatt léptek be a kapun.

B. Z.

Ahogy a beléptetőnél mondták: szombaton megállás nélkül csöngött a telefon, rengetegen érdeklődtek a programokról, és nemcsak Baranyából, hanem az ország minden tájáról. Ami azt jelenti, hogy a július eleji kétnapos rendezvény valóban országos hírűvé nőtte ki magát.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Fekete Dávid hatalmas bulit csinált (fotó: Löffler Péter)
[/caption]Hogy pontosan mennyien is lesznek majd, azt csak a jövő hét elején összesítik, de a becslések szerint szombaton és vasárnap nyolc-tízezerre tehető az érdeklődők száma.

Persze, a látogatottság az időtől és a programoktól egyaránt függ. Az időjárásra eddig nem lehetett panasz, elmaradt a már megszokott délutáni áztató eső, kellemes melegben várhatta a közönség a fellépőket. Akiknek sorát ugyancsak nem lehet rossz szóval illetni; a strand nagyszínpadán a Megasztár döntősei kezdtek tegnap valamivel négy óra után, fellépett Zoltán Erika, a Cozombolis és a Hooligans is, ezzel párhuzamosan a gyógyfürdő gyógykertjében a Harka Néptáncegyüttesnek tapsolhattak.

Vasárnap délután öttől gyermekműsorral folytatódik a fesztivál a nagyszínpadon, lesz musical, majd Piramis nosztalgia koncert, fél kilenckor pedig az Apostol együttes lép közönség elé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!