Közélet

2010.02.21. 17:53

Március 31-én átadják az M6-os autópályát

Információink szerint március 31-én vehetik birtokba az autósok az M6/M60-as autópálya baranyai, és tolnai szakaszait. Az átadásra a megyében is feláll az autópálya-alosztály.

Máté Balázs

A Dunántúli Napló értesülése szerint március 31-én, a kormányfő jelenlétében adják át a forgalomnak a Pécset a fővárossal összekötő M6/M60-as autópálya baranyai, és tolnai szakaszait. A sztráda készültségi szintje gyakorlatilag száz százalékos a Dunaújvárostól délre eső részeken, már az eligazító táblák is a helyükre kerültek. Jelenleg az átadás-átvétel zajlik.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Az átadásra a megyében is feláll az autópálya-alosztály (fotó: Laufer László)
[/caption]

A sztráda megnyitása a gyakorlatban azt fogja jelenteni, hogy akár két óra alatt Pécsről Budapestre lehet érni kocsival. A sebességhatárok-, és –korlátozások figyelembe vételével számításaink szerint a baranyai megyeszékhelyről Bóly 14 perc, a mohácsi elágazó 18, Véménd 25, Bátaszék pedig fél óra alatt elérhető lesz autóval.

Többek között azért, hogy valóban be is tartsák a közlekedők a sztrádára vonatkozó szabályokat, pécsudvardi székhellyel feláll a megyei rendőr-főkapitányságon belül működő, huszonnégy órás szolgálatot adó autópálya-alosztály.

– Feladataink közé tartozik a járőrözés, a balesetek, és a bűncselekmények helyszíneinek biztosítása, a trükkös lopások megelőzése, de idegenrendészeti teendőket is ellátunk, tekintettel a horvát határ közelségére – mondta érdeklődésünkre a huszonöt főből álló egység parancsnoka, dr. Frick Tamás. – Az autópályán való közlekedés vélhetően nagyon sok baranyai sofőr számára újdonság lesz, ezért arra készülünk, hogy több tízezer szórólapot osztunk ki közöttük, hogy ezzel is felhívjuk a figyelmüket néhány fontos szabályra. Ezek közé tartozik többek között, hogy a hidakon, felüljárókon, és az alagutaknál sem szabad megállni. Bár ezek a létesítmények különleges panorámával, látvánnyal kecsegtetnek, nézelődésre a pihenőhelyeken, például a szebényinél nyílik alkalmuk az arra járóknak.

Frick Tamás elmondta azt is, a sztrádán egyelőre nem lesznek telepített, állandóan mérő traffipaxok, azonban az autópálya rendőröknek van sebességmérő-berendezésük, amit napi szinten használni is fognak, vagyis nem lesz tanácsos megszegni a sebességhatárokat.

Mentési gyakorlat a baranyai alagútban

Nagyszabású gyakorlatot tart kedden a katasztrófavédelem az M6-os autópálya „C” jelű, baranyai alagútjában, ahol egy feltételezett, tömeges balesetet felszámolása lesz a feladat. A gyakorlaton Baranya, és Tolna megyei tűzoltók, mentők, a rendőrség és az autópálya-mérnökség munkatársai vesznek részt. Az M6/M60-as autópálya alagútjaira vonatkozóan külön tűzoltási, és műszaki mentési terv is készült. A 865 méter hosszú, “C” jelű alagútban korában már tartottak egy füstpróbát, amelyen azt vizsgálták, hogy a beépített ventillátorok képesek-e elszívni hatékonyan a füstöt. Az M6/M60-as autópálya az első magyar sztráda, ahol alagutak is épültek. A Szekszárd-Bóly közötti szakaszon Bátaszék közelében található a leghosszabb átjáró a föld alatt, az 1331 méter hosszúságú.

Octavia, Mondeo, Yamaha – Nem érdemes versenye

A baranyai autópálya-rendőrségen járőrök, járőrvezetők, motoros rendőrök, és baleseti helyszínelők-vizsgálók fognak dolgozni. Magyarországon mindenhol, ahol működik ilyen alosztály a rendőrségen belül, nagy teljesítményű szolgálati gépkocsikkal, és motorkerékpárokkal látják el rendőröket. Az autók esetében a mintegy kétszáz lóerős RS Octavia a szolgálati „csíkos”, de vannak már ST Mondeok is. A motorok vonatkozásában 1300-as FJR Yamahákat rendszeresítettek, várhatóan ilyen járművek érkeznek Baranyába is. Ezek a gépek nagyon gyorsak, azaz aligha tudják egykönnyen faképnél hagyni őket.

A sztráda Tolna megyei szakaszán egyébként két helyen, Bátaszéken és Pakson működik majd autópálya rendőrség, az épületeket ugyancsak a napokban veszik birtokba az egyenruhások.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!