Közélet

2015.06.03. 20:25

Még nem tiszta, hogy viszik el a Csontváry-képeket

Hetekig tart a Csontváry-képek előkészítése a még mindig rizikósnak tartott budapesti utaztatásra.

Babos A. (Dunántúli Napló)

Nehéz elképzelni, hogy július 5-én Csontváry-kiállítás nyíljon a Budai várban lapunknak nyilatkozó szakértők szerint, legalábbis a pécsi tárlat teljes anyagának felhasználásával, mert kevés idő van addig. Márpedig kedden ezt jelentették be.

A szakértők azt mondták, legalább két hét kell ahhoz, hogy a nagyméretű festményeket megfelelően előkészíthessék az utaztatásra, ami még így is rizikós. Így akár napokon belül bezárhat a pécsi múzeum. Ilyen nagyméretű, ilyen anyagok felhasználásával, hasonló technikával készült festményeket szerintük nem igazán szoktak utaztatni, ez világszinten is speciális terv.

Azt is kétkedve fogadták, hogy elég idő lenne a kiállítás beharangozásához akár hazai szinten is, még inkább, hogy egy ilyen gyorsan összehozott tárlattal lehetne Csontváryt Európában ismertebbé tenni.

Legutóbb nem 54 éve, ahogyan elhangzott, hanem 21 éve volt Budapesten Csontváry-kiállítás, amelyen a nagy képek már nem vettek részt. Ahogyan a 2010-es isztambuli tárlaton sem állították ki sem a Mária kútja Názáretbent, sem a Baalbeket

A képek utaztatásának módjáról, költségeiről, időpontjáról, a pontos útvonalról is érdeklődtünk a Janus Pannonius Múzeumnál, a pécsi önkormányzatnál és az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, de nem kaptunk választ, utóbbi kettő nem is reagált.

Úgy tudjuk, még nem választották ki azt a céget, amely a festményeket Pécsről a Budai várba szállítja.

A múzeumból azt írták, már megvannak a terveik, milyen képeket, milyen időszaki kiállítást terveznek a Csontváry-tárlat helyén. Mi úgy tudjuk, a múzeum raktáraiban fekvő festményekből próbálnak összeállítani egy anyagot. Gond ugyanis, hogy a közelmúltig ők sem tudták, biztosan lesz-e budapesti kiállítás, azt meg pláne nem, hogy július elején nyitna.

Tudni kell, hogy a Pécsre érkező turisták, kiránduló osztályok egyik legkedveltebb célpontja a városban a Csontváry-kiállítás.

Korábban L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára a Várkert Bazárt szemelte ki a kiállításnak, amelynek már több időpontja is ismert volt. L. Simont a Hírtévé kedden arról kérdezte, igaz-e, hogy ő lesz júliustól a pécsi Zsolnay Örökségkezelő vezetője, váltva Márta Istvánt, de cáfolta az értesülést. Lapunk ezt megelőzően kérdezte ezt a Miniszterelnökségtől, nem kaptunk választ.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!