Közélet

2016.10.24. 17:43

Megszavaztatják a jövő évi Tüke-díjast

Jövő év január 21-én immár tizennegyedik alkalommal adja át a Tüke-díjat a Tüke Alapítvány.

K. E.

A hagyományteremtő ünnepi elismerés átadásának közeledte kapcsán az alapítvány arra kéri a megyeszékhely lakóit, hogy tegyenek javaslatot arra a személyre, aki szerintük kiemelkedően sokat tett Pécs városáért, tevékenységével segítette a város fejlődését, hagyományainak őrzését, önálló szellemiségének, arculatának megvalósítását, és ezért méltó lehet az elismerésre.

A jelöléseket – indoklással ellátva – a [email protected] címre, vagy a Tüke Alapítvány levél címére (7624. Pécs, Szent István tér 17.), lehet elküldeni 2016. november 28.-án 9 óráig. A díj alapításának apropóját az adta, hogy 1780. január 21-én Mária Terézia királynő a kancellárián kiállíttatta Pécs város privilégiumlevelét. Erre a napra emlékezve 2004 óta a civilek által létrehozott Tüke Alapítvány kuratóriuma minden évben díjat ad a polgárok szavazatai alapján annak, aki sokat tett a városért, aki lokálpatriotizmusból jelesre vizsgázott. A Tüke-díj fontos célkitűzése, hogy a hagyományok ápolása mellett követendő példákat állítson a város felnövekvő generációi elé.

Címkék#Tüke-díj

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!