Közélet

2013.02.28. 10:57

Megszólal a bányász, aki pofon ütötte a fideszes komlói polgármestert

- Tudom, hogy ez nem egy hagyományos konfliktus-kezelési módszer, de elszakadt a cérna – mondja Kollár Tibor. Az a rokkant bányász, aki szerda este a lakossági közmeghallgatáson arcon ütötte Polics József polgármestert.

Katus Eszter (Dunántúli Napló)

– Hallgattam, ahogy a polgármester úr azt ismételgeti, minden rendben és nincs mitől tartaniuk. Nem emlékszem pontosan, mit történt ezután, csak éreztem, hogy elborítja az agyam a köd, és arra gondoltam, most majd meglátod, hogy van mitől tartanod. Aztán elcsattant a pofon.

Kollár Tibor annak idején bányabalesetben sérült meg, a bányamentők hozták ki – kicsin múlott, hogy nem vesztette életét. Egészségi állapotát, munkaképességét korábban három kártérítési perben vizsgálták, és a legfelsőbb szintű orvos-szakmai szakértői szerv, az Egészségügyi Tudományos Tanács szakvéleménye alapján mindhárom perben jogerős ítéletben mondták ki, hogy rokkant; 2009-ben véglegesítették is.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] "Vállalom érte a felelősséget, és a szakszervezetek által felkínált ingyen ügyvédi segítséggel sem kívánok élni"
[/caption]

Ennek ellenére tíz hónapja semmit sem kap az államtól. A 2011.évi CXCI. törvény ugyanis új ellátási formákat vezetett be, és kimondja, hogy az 57 év alatti III. csoportú rokkantsági nyugdíjasok nyugdíját 2012. január 01-től rehabilitációs ellátásként folyósítja.

---------------------------------------------------------------------------
Szavazzon a középső hasábban! Pofon ütötték egy lakossági fórumon a komlói polgármestert. Mi a véleménye?
---------------------------------------------------------------------------


(Forrás: Facebook)

- A törvény kihirdetése után a nyugdíjfolyósító tájékoztató levelet és kitöltendő nyilatkozatmintát küldött nekem, amiben nyilatkoznom kellett volna, hogy a „2011. évi CXCI. törvény ismeretében” komplex felülvizsgálatomat kérem – magyarázza Kollár Tibor. - Én viszont visszaírtam, és megkérdeztem, hogy ezzel elveszítem-e a megszerzett jogomat a baleseti rokkantsági nyugdíjra? Hosszú levelezés kezdődött, érdemi válaszok nélkül. Végül arra jutottam, hogy a komplex felülvizsgálat kérésével én magam mondanék le a rokkantsági nyugdíjjogosultságomról, ezért azt kértem, tartsák fenn a korábbi rokkantsági nyugdíjamat. Mivel „nem kértem” az új ellátást, nem is kaptam meg, a rokkant nyugdíj pedig megszűnt, így azt sem utalták. Tíz hónapja semmit sem kapok az államtól.

Kollár Tibor hangsúlyozza, minden jogi utat végigjárt, bírósághoz is fordult – eddig hiába.

– Amikor a jelenlegi kormány még csak kampányolt, az ígérte, hogy megvédi a nyugdíjakat. Rájuk szavaztam. Aztán törvénybe iktattak egy csalást, és elrabolták tőlünk a megélhetést jelentő nyugdíjunkat. Ezzel szerintem le is zárult a jogi úton való érdekérvényesítés. Viszont azt is tudom, hogy nem az a megoldás, ami a fórumon történt. Vállalom is érte a felelősséget, és a szakszervezetek által felkínált ingyen ügyvédi segítséggel sem kívánok élni – tette hozzá a rokkant bányász.

Mivel az eset nem sima garázdaságnak, hanem hivatalos személy elleni erőszaknak minősül, a pofonért akár 3 év szabadságvesztés is járhat.

Demonstrál a Fidesz a gyűlöletkampány ellen

Békés megmozdulást szervez a Fidesz-KDNP komlói frakciója péntekre a Városháza térre délután öt órára. A plakátjukon úgy hirdetik, hogy "A KOMLÓIAK NEM KÉRNEK A GYűLÖLETBŐL!"

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!