Közélet

2016.02.18. 18:02

Mindenre nem jut majd, de sok álom teljesülhet

Hat-hétmilliárd forint összértékű fejlesztési pályázatokról dönthet márciusban a pécsi közgyűlés, majd további 11-12 milliárd következik. A képviselők ehhez képest keveset tudnak.

Babos Attila

* Akár több út is megújulhat, köztük a Nagy Imre, a Magaslati és az Angster is, ami az adott városrészekben élők mindennapi munkába járását és hazajutását segítheti nagyban.
* Nem csak a tv-torony és környezete újulhat meg szép, új parkoló építésével, tereprendezéssel, de tervbe vették a Misina-tetőre vezető út felújítását is.
* A turisztikai célú fejlesztések sorába jól illik a Néprajzi Múzeummal összevont Széchenyi téri Történeti Múzeum épületének felújítása, avagy attól délre, de még a főtéren a szintén bezárt volt könyvesboltból kialakítandó információs pont terve.
* Pécs működési költségei is csökkenhetnek, akár már idén juthat pénz olcsón üzemeltethető elektromos buszok beszerzésére, jövőre pedig akár folytatódhat a közvilágítás korszerűsítése is.
* A helyi gazdaság, termelők piacra jutását és az itt élők mindennapjait is segíti az új vásárcsarnok felépítése, illetve az uránvárosi, a Búza téri piac felújítása, és egy keleti városrészi piac kialakítása.

Rengeteg pénzt, mintegy 18,5 milliárd forintot költene el már idén a pécsi önkormányzat különböző fejlesztésekre az EU Területi Operatív Programjának (TOP) terhére. E keretből 2020-ig 32 milliárd jut a megyeszékhelynek a kormány döntése alapján. A pénzre ugyanakkor pályázni kell, az első nagyobb, akár 6-7 milliárdos csomagra már márciusban.

Kővári János (ÖPE) és Keresztes László Lóránt (LMP) pécsi képviselők emiatt rendkívüli városfejlesztési bizottsági ülést hívtak össze szerdára, szerintük ugyanis ahhoz képest, hogy a közgyűlésben hetek múlva szavazniuk kell e pályázatokról, igen kevés információval rendelkeznek. A tegnapi maratoni ülésen kiderült, nemcsak ők, ellenzéki politikusok nem ismerik egészen pontosan azt, mire pályázna idén Pécs, illetve milyen fejlesztést kezdenek el, esetleg fejeznek be 2016-ban, de kormánypártiak sem.

Sőt, a lehetséges fejlesztésekről írásvetítős bemutatót tartó Merza Péter, a Pécsi Városfejlesztési Zrt. vezérigazgatója is azt mondta, egy bő listát írtak össze, de nem ők választanak a „menüből”, ám arról minden döntés még nem született meg. Egy hét múlva viszont már részletesebb tájékoztatást ígért. Kiderült az is, hogy az összes fejlesztési célra, álomra nem lesz forrás, sem a TOP-ból, sem más forrásból, de tény: számos fontos ügyben előrébb fog lépni Pécs.

Ismerős pontok

Lehetnének jobban előkészített állapotban is a szükséges programtervek, pályázatok Keresztes László Lóránt és Kővári János szerint, habár igaz, egy részük ismerős előttük is, mert a városfejlesztési stratégiának is részei voltak. Az elgondolások, célok, tervek szerintük jók, közülük bármit megvalósítanak, jól jár Pécs. Arra kellene azonban szerintük a leginkább költeni most, amivel a város működtetése olcsóbbá válhat. Sürgetnék egyebek mellett az elektromos buszok beszerzését, a közvilágítás korszerűsítésének folytatását, az önkormányzati intézmények épületenergetikai felújítását, avagy a kelet–nyugati tehermenetesítő ipari út legalább egy részének megépítését – habár ez önmagában nagyobb projekt, mint a teljes útfelújítási keret.

Célok sokasága

Nem összesítettük, hogy a tegnap bemutatott fejlesztési tervek, elképzelések mennyi pénzt igényelnének, de sokszorosát annak, ami rendelkezésre áll 2020-ig TOP- forrásból. A Pécsi Városfejlesztési Zrt.-t és a városházát is kértük, de nem adták ki a prezentáció anyagát, és nem válaszoltak arra, hogy ennek mi az oka. Arra sem kaptunk választ, ki döntötte el a különböző célokhoz (turizmus, közlekedés, helyi gazdaság stb.) rendelt keretösszegek nagyságát. Hamarosan beadhatják az új vásárcsarnok felépítését s két vagy három helyi piac felújítását, kialakítását célzó pályázatot. Dönthetnek mintegy 400 milliós útfejlesztésről és helyi önálló, illetve a Pécsi Egyházmegyével együtt tervezett turisztikai fejlesztésekről is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!