Közélet

2016.01.24. 16:03

Mintegy 146 milliós fejlesztés valósult meg Gilvánfán

A társadalmi beilleszkedést segítő szolgáltatások fejlesztését, valamint úgynevezett segítőház létrehozását célzó húsz hónapos program zárult a Baranya megyei Gilvánfán - közölték a projektben résztvevő szervezetek az MTI-vel.

MTI

Magyarország tíz legszegényebb települése között számon tartott faluban mintegy 146 millió forintból valósultak meg fejlesztések - írta közös közleményében a "Számá Da Noj - Vigyázz Reánk" Egyesület, a Dél-Dunántúli Regionális Forrásközpont, a Türr István Képző és Kutató Intézet, és a Human Exchange Alapítvány.    

Mint kiemelték, Csillag - Cserhaj néven segítőházat alakítottak ki, amely a közösségi-kulturális programok helyszínévé vált.  Az épületben olyan információs és közösségi teret hoztak létre, ahol hatósági és elektronikus ügyintézés, illetve jogsegélyszolgálat működtetése, valamint egészségügyi és gyermekvédelmi tanácsadás is megvalósulhat - olvasható az írásos összefoglalóban.    
A közleményben arra is kitértek, hogy a program keretében javították a településen elérhető óvodai, családsegítő, gyermekjóléti, egészségügyi és önkormányzati szolgáltatások hatékonyságát. Megújult a sportpályája, az egyik önkormányzati tulajdonú épületben mosodát és varrodát alakítottak ki.    



A projekt időtartama alatt az önkormányzati tulajdonú földeken kertészeti programot folytattak.  A települést sújtó több mint 50 százalékos munkanélküliségi ráta csökkentése érdekében a felnőttek szakmai végzettséget adó képzésen vehettek részt, az általános iskolások számára pályaválasztási orientációs foglalkozást szerveztek.

A mentorálásra szoruló gilvánfai iskolások tanulás-módszertani, illetve felzárkóztató programokon, a kisgyermekes édesanyák pedig rendszeres csoportfoglalkozásokon vettek részt.

Címkék#Gilvánfa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!