Közélet

2016.12.29. 09:14

Mintegy 800 millió forintos forrást nyert Pécs közlekedési fejlesztésre

Mintegy 800 millió forintot nyert Pécs a város kelet-nyugati irányú közösségi közlekedési tengelyének megvalósítására - tájékoztatta a baranyai megyeszékhely önkormányzata szerdán az MTI-t.

MTI

A közleményben a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) finanszírozott projekt céljáról azt írták: az átfogó fejlesztés a kerékpáros és a helyi autóbuszos közlekedés a pécsi belvároson keresztüli "gyors, biztonságos és vonzó" átjutását biztosítja majd.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) az MTI-nek elmondta, hogy gyorsabbá kívánják tenni a közlekedést a belváros és az Egyetemváros településrészek között. A beruházás tervezett elemei között említette a Szigeti út és a Tüzér utca kereszteződésében új körforgalom kialakítását, illetve onnan - a Hungária utcán keresztül - a Kórház térig tartó szakaszon új kerékpárutak építését és autóbusz-folyosó létesítését.

A városvezető kitért arra is, hogy a 759 millió forintos projekt egyelőre tervezési fázisban van. A 2017 tavaszára, nyár elejére időzített kivitelezést átfogó társadalmi egyeztetés is megelőzi majd - tette hozzá. A baranyai megyeszékhely tavasszal indította el a kerékpárhálózat bővítését, a közösségi közlekedési fejlesztését, valamint az úthálózat gazdasági szempontok szerinti modernizációját célzó programját - idézte fel a polgármester.
A beruházásnak köszönhetően jelentősen csökken a belváros átmenő forgalma és környezeti terhelése - áll a közleményben, amely a további célok között említette még a városközpont behajtási és parkolási rendszerének dinamikusabbá, hatékonyabbá tételét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!