Közélet

2010.06.07. 22:59

Múltidéző: Pusztuljatok, bilincses iskolák

Ballagás, technikum, kollégium, tanulószoba. Iskolák, diákok a múltból.

Kozma Ferenc

Örkény István szerint az iskolának az a feladata, hogy a kérdezést természetes és leküzdhetetlen szokásunkká tegye. Móra Ferenc ehhez hozzátette, hogy minden kisgyerek okos, a legtöbb ember pedig ostoba, következtetésképpen ezt teszi a nevelés. Így aztán alighanem tökéletesen igaza lehet Ady Endrének, aki az Üzenet egykori iskolámba című költeményének első versszakában a világba kiáltja, hogy „...pusztuljatok, bilincses iskolák”.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] 1956: A sásdi iskola végzős leányosztálya
[/caption]

Mindezek hallatán már-már végzetes következtetésre jutna az ember, ám ha végigolvassa e gyönyörű szép verset, megváltozik a dolgok értelme, a szavak jelentése, másként rögzül a történet. Hiszen Bandi gyerek (aki Kun Béla házinevelője is volt Zilahon) egészen másként gondol vissza a tanodára, amikor körülötte már az Élet csörtet. Szeretettek, nosztalgiával.

 

„Bár zord a harc, megéri a világ. / Ha az ember az marad, ami volt: / Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.” Hát ennyit az idei kicsöngetés előtt, a nyár káprázatában, a felhőtlen vakáció ígéretében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!