Közélet

2010.07.04. 16:24

Ne hagyjuk ki a süllőzést!

A nyári szabadságok idején egyre többen hódolhatnak végre hosszabb időre, akár napokig is kedvenc hobbijuknak, a horgászásnak.

K. Mayer A.

Mint sok minden másban, a pecázásban is fontos, hogy legyen rá elég időnk. Sokszor én is úgy vagyok vele, hogy ha csak két-három órám lenne rá, inkább ki sem megyek a Pécsi-tóra, ennyi idő alatt ugyanis gyakorlatilag lehetetlen normálisan felkészülni, a halak után kutatni, beetetni – vagyis kicsi az esély arra, hogy eredményesen zárjam a horgászatot.

A nyári szabadságok idején azonban mindenki szakíthat magának néhány napot arra, hogy kedvenc helyét kellően feltérképezze, s megfelelő etetéssel odacsalja, majd ott is tartsa a halat. Ezekben a meleg hónapokban elsősorban az esti, éjszakai órákban érdemes próbálkozni, a kapitális pontyok, amurok ilyenkor akadnak horogra, ugyanakkor ez mégsem teljesen igaz. Aki ugyanis járja a vizet, figyeli a halak mozgását, nappal, rekkenő hőségben is eredményes lehet: a hínári, nádi pontyozás sokszor kecsegtet sikerrel, ráadásul például a Pécsi-tavon elszaporodó apró fűzfabokrok között is rendszeresen meg lehet találni a hűsölő, megbújó pontyokat.

Az utóbbi években mintha egyre kevesebbszer látnánk esténként meredeken feltámasztott botokat, méteres eresztéken lógó jelzőket. Úgy tűnik, nem sok horgász erőlteti a süllőzést, pedig aki kipróbálta, valószínűleg egyetért velünk: egy-egy kapás hatalmas élményt nyújt – mire felér a jelző a botig, a szív össze-vissza kalapál az izgalomtól. Érdemes kipróbálni.

Címkék#horgászat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!