Közélet

2016.03.08. 19:18

Nem marad üres a pécsi belváros

Rövid idő alatt több olyan, ma még nem működő pécsi belvárosi üzletbe is élet költözhet, amellyel alapjaiban változhat meg a városkép és a hangulat ezen a kiemelt területen.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

Hamarosan sokkal barátságosabb kép fogadhatja majd a pécsieket és a turistákat, ha a történelmi belvárosban korzóznak, ugyanis több olyan üzlet is újranyithat, amely kiemelt helyen fekszik, de jó ideje zárva tart.

A Dunántúli Napló értesülését megerősítve Páva Zsolt pécsi polgármester azt mondta lapunknak, hogy megtalálták az új bérlőt a volt Murphy’s Pub üzlethelyiségére. Egyúttal az előzetesen lapunk által megírt azon információt is megerősítette a polgármester, hogy olyan vendéglátós vállalkozó veszi ki a helyet, aki a Városháza közvetlen közelében már sikerrel működtet egy másik éttermet. A polgármester azt sem cáfolta, hogy havi nettó 900 ezer forint körüli bérleti díjban és 15+5 éves szerződésben állapodtak meg a vállalkozóval, aki százmillió forint nagyságrendű fejlesztéssel varázsolja újjá a helyet. Az elképzelések szerint igényes, de lazább mediterrán, olaszos hangulatú éttermet és fagylaltozót nyit majd talán már a nyártól.

Több mint egy év szünet után, jövő pénteken, március 18-án nyit ki a volt McDonald’s étterem helyén épülő Főtér névre keresztelt borbár és kávéház. Az üzemeltetők érdeklődésünkre azt mondták, hogy kifejezetten a minőségi kávé- és borfogyasztást szeretnék kiszolgálni, de elérhető áron. Emellett a régió ízeire hagyatkoznak, hiszen ételkínálatuk is lesz, és kapható lesz hamburger, Baranyában nevelt húsmarhák kiváló minőségű húsából készítve.

A másik oldal

Három éve nem működik a Megyeháza aljában a volt Coffein. Az üzlet információink szerint egy állami vagyonkezelő cégé, előtte a Baranya Megyei Kormányhivatalé, azt megelőzően a megyei önkormányzaté volt. Hogy miért nem talált bérlőre, nem tudjuk, de biztos, hogy érdeklődő volt rá, s hogy az előző bérlő még pereskedik. Feljebb, a volt Tourinform-iroda, majd látványnyomda helyén rövid ideig működő bár helyiségét sem vették ki, mióta bezárt, így az is üres jó ideje.

Új infópont

Ugyancsak Pécs főterén, a volt ABCD-könyváruház helyén már tavasszal megnyithat az önkormányzat új turisztikai információs pontja, közölte Páva Zsolt polgármester. Ide költözik a téren, jelenleg az ABCD épületével szemben működő Irány Pécs!-iroda és teljes személyzete is. (Hogy annak helyén mi lesz, egyelőre nem eldöntött.) Az emeleten munkaállomásokat alakítanak ki, a lenti rész lesz nyitott a turisták előtt, itt kávézósarkot és egy hiánypótló pécsi szuvenírboltot is nyitnak.

Érdeklődő van

Nem csak a volt Murphy’s-t zárta be üzemeltetője, de az azzal szemben, szintén a Király utca elején működő két másik éttermét is. A Dóm galériás részét elbontották – a vállalkozó állította, hogy szakszerűen tették –, s ugyancsak nem működik az egykori olaszos gyorsétterem. Úgy tudjuk, arra lenne érdeklődő, de tudomásunk szerint a vagyonkezelő egyelőre azon vitatkozik a volt bérlővel, hogy mikorra szervezhet oda bejárást a leendő vállalkozónak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!