Közélet

2015.03.03. 17:02

Németh Alexandra már három földrész nagy hegyét meghódította

Németh Alexandra (30) a hét kontinens legmagasabb csúcsait szeretné meghódítani. Most készül a negyedik hegyre, valamint egy Ironman-versenyre is. No meg jövőre a Mount Everestre.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

– Múlt májusban írtunk rendkívüli tervéről: a hét kontinensen (Dél-Amerikát és az Antarktiszt külön földrésznek számolva) mindenütt feljutna a legmagasabb pontra, köztük a világ tetejére, a Csomolungmára, másik nevén a Mount Everestre, ráadásul elsősorban azért, hogy fotózzon. Hol tart most?
– December elején sikerült megmászni a Vinson Massifot, az Antarktisz legmagasabb csúcsát. Aztán jöttek az ünnepek, nemrég azonban kifizettem a következő expedíciót, amely Észak-Amerikába vezet, idén júniusban.

– Hányadik csúcsa volt a Vinson? Egyáltalán milyen magas ez a hegy?
– A harmadik volt, vagyis még négy van vissza, a Vinson 4892 méter magas, az eddigi leghidegebb és legembertpróbálóbb hegyem volt. Szerettem volna eddigre már előrébb tartani, de a közelmúltig nagyon nehézkes volt a szükséges pénz előteremtése, sok áldozatot követelt a barátoktól, ismerősöktől és a családomtól is. A segítségük nélkül nem jutottam volna el a Déli-sarkra. A hét hegyre eljutni  nagyjából 40 millió forintba kerül.

– Mi történt a közelmúltban?
– Megjelent egy cikk rólam a Daily Mailben, amit rengetegen olvasnak, így jött néhány új szponzor. Persze a következő hegyekre még így is sokat kell gyűjtenem, és kellett hitelt  is felvennem. Az ismertség miatt nem lesznek segítőim, csak a teljesítményem miatt, most azonban már, hogy több hegyet megjártam, letettem valamit az asztalra, megindult a bizalom felém. Néhány gyártó is mellém állt, akik adnak felszerelést, cserébe azt kérik, hogy teszteljem a termékeiket, és számoljak be a tapasztalatokról.

– Egy hegy nehézségénél a  magasság csak egyetlen tényező. Az Antarktiszon meg ott volt a nagy hideg is pluszban, gondolom. Voltak nehéz pillanatok?
– Az Antarktisz a fehér ötven árnyalata. Egy hósivatag, a gyönyörű kék égen túl csak a hatalmas fehérség van, és nagyon hideg. Egy idő után eljutsz arra a pontra, amikor az éggel és a felhővel egybefolyik a táj, és már nem tudod, hogy hol van a horizont – ez eszméletlen látvány és érzés. Az egyik csúcstámadási kísérletnél mínusz ötven fok volt, és erősen fújt a szél. Mivel én fotózom, kiveszem a gépet, leveszem a nagy kesztyűt, így nagyobb veszélynek vagyok kitéve. Két ujjam másodfokú, négy elsőfokú fagyást szenvedett, de szerencsére ellátott időben az orvos, és ma már százszázalékosak. Tanultam belőle.

– Egyáltalán hogyan jut el valaki a Déli-sarkra?
– Londonból Chilébe repültem, Punta Arenasba, ott találkoztam a csapatvezetővel és a többi taggal. Az Illyushin nevű, 70-es években gyártott orosz cargo repülővel mentünk. Ez az egy repülő viszi az emberek onnan a Déli-sarkra, és vissza. A chilei szél eszméletlenül erősen fúj, a szállóból sem lehet igazából kimenni, olyankor még az Illyushin sem repül.

– Alaszkában, a McKinley-n sem lesz meleg. Nem akart másfajta kihívást most?
– Előtte eredetileg a dél-amerikai túra volt betervezve, de az nem jött össze most még, anyagi okok miatt. Az amiatt is jó lett volna, mert bár magasabb az ottani csúcs a McKinleynél, de talán kevésbé nehéz megmászni, kevésbé technikás. Alaszkában még nyáron is annyira hideg van, és olyannyira kiszámíthatatlan az időjárás, hogy itt akár egy hónapot is a hegyen töltenek a mászók az alkalmas pillanatért, ez az egyik legfőbb nehézsége.

– Vagyis csak egy rövid időszak van az évben, amikor meg lehet mászni. Hogyan került be az idei lehetséges csúcshódítók közé?
– Annyira nehéz és hosszú ez az expedíció, és annyira nehéz az a hegy, hogy – amint az antarktiszi expedíciónál is – megnézték a mászói önéletrajzomat. Ha azon nem lett volna ott a Mont Blanc, a Kilimandzsáró, és főleg a Vinson, akkor biztosan nem választottak volna ki. Ez lesz egyébként az első hatezres hegyem, 6194 méter magas.

– Mikor lesz a Mount Everest? Mit csinál addig még?
– Nepálba jövő tavasszal szeretnék menni, de ebben az évben még szeretném az ausztrál-óceániai és a dél-amerikai csúcsot is elérni. Nyáron részt akarok venni az ausztriai Ironman-versenyen, emiatt még keményebben edzek. Akkor szeretnék egy kicsit újra eljutni haza is, az sokat jelentene, hiszen egy magyar lány vagyok, aki Angliában él. Viszem is a magyar zászlót minden csúcsra.

Igen fiatalon, friss diplomásként utazott Londonba

Az idén 30 éves komlói Németh Alexandra 2006-ban, friss diplomásként utazott Londonba. Az ifjú hölgyről szóló tavaly májusi cikkünkben azt is megírtuk, hogy egyik első kinti munkája az egyik legnagyobb londoni egyetemre vezette, ahol nagy költségvetésű, az intézmény jó hírét öregbítő rendezvényeket szervezett. Onnan egy másik egyetemre került, ahol nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozott, sokat utazva a világban. Mégis felmondott, hogy fotósnak álljon, belső késztetésből, ugyanez vezette a hegyekre, és a természetfotózáshoz is. Most egy neves londoni galériában dolgozik, vezetőként, ahol van lehetősége a munka mellett a küldetését teljesíteni.  A Mount Everestet még nem hódította meg, de egyik, a világ legmagasabb hegycsúcsa mögött felkelő napról készült fotója  rangos nemzetközi díjat nyert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!