Közélet

2010.04.13. 20:08

Ókeresztény bazilika Pécsett - az ország is felfigyelt rá

Ma számoltak be az ókeresztény bazilikát rejtő pécsi telek ásatásának eredményeiről - ami az országos média figyelmét is felkeltette.

mti, bama

Ma számoltak be a régészek annak az ásatásnak az eredményéről, amit még 2008-ban kezdtek meg Pécsett. A Rákóczi és Jókai utcák kereszteződésében talált leletről a Dunántúli Napló már akkor is írt. Úgy tűnik, az ókeresztény bazilikát feltáró ásatások igazolták a telek fontosságát.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Az ókeresztény bazilikát rejtő telek feltárását 2008-ban kezdték meg (fotó: Pásztor Éva)
[/caption]

Nagy Erzsébet, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának régészeti osztályvezetője elmondta: az igazgatóság Tóth Zsolt vezette régészcsoportja két éven keresztül dolgozott a Jókai és a Rákóczi utca sarkán található telken. Az előkerült főfalakból, pillérekből és bejárati részekből arra lehet következtetni, hogy ott a III-IV. században háromhajós bazilika állt.

A lelet illeszkedik azon korakeresztény emlékek sorába, melyeknek köszönhetően Pécs a világörökség része lett, így régészek szeretnék, ha azt a nagyközönségnek is bemutathatnák.

A lelettel kapcsolatban 2008 decemberében írt cikkünket itt olvashatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!