Közélet

2011.06.11. 19:58

Októberben kezdődhet el a pécsi főpályaudvar felújítása

2010-re ígérték, októberben talán nekiállnak a pécsi vasúgi főpályaudvar felújításának. Az állványok addig maradnak.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

Talán már senki sem emlékszik arra, mikor is állványozták fel a pécsi vasútállomás központi váróját, mindenesetre nagyon régóta semmiféle munka nem zajlik ott. Az utazóközönség csak találgathatja, mi lehet az oka, hogy még mindig állványzat tartja a fedelet – a legtöbben legalábbis így gondolkodtak a megkérdezett utasok közül, biztonsági okokat gondolva az ügy mögött.

A Dunántúli Napló a MÁV Zrt. sajtóosztályától megtudta, hogy az állványzat azért van még mind a mai napig is a pályaudvar csarnokában, mert a vasúttársaság ebben az évben tervezi az egész épület rekonstrukciójának a kivitelezését. Talán most eljöhet tehát végre a hoszszú évek óta, és legkésőbb a 2010-es pécsi kulturális főváros évad elejére ígért nagy felújítás.

A MÁV-nál azt mondták, a csarnok dúcolását addig már nem bontják el, ameddig a közbeszerzésen nyertes kivitelező el nem kezdi a munkát, mert az  kétszeres költséget jelentene. A meglévő állványzat a további munkákat elősegíti és amennyiben elbontatják, akkor később újra fel kellene építeni. Közölték, hogy a MÁV Zrt. beruházási tervében jelenleg is szerepel az épület rekonstrukciója 2011-es és 2012-es munkavégzéssel. Hozzátették, hogy amennyiben a kivitelezéshez a költségforrás rendelkezésre áll, és a közbeszerzés kiírására megkapják az engedélyt, akkor lehet elkezdeni a kivitelezést. Ez jó esetben az év harmadik negyedévében lehetséges.

Nem hivatalos vasúti forrásokból lapunk úgy értesült, hogy a tervek szerint októberben kezdenék el a főpályaudvar rekonstrukcióját. Arról, milyen technológiai megoldást választanának, s megvalósítják-e azt a korábbi tervet, hogy a föld alá viszik a peronokat, s oda érkeznek majd a szerelvények, senki sem tudott most biztosat mondani.

Címkék#Pécs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!