Közélet

2010.03.02. 18:46

Olcsóbbá tették a pogányi repteret

Az évszakokhoz igazítják a pogányi reptér nyitva tartását: márciustól ismét késő délutánig tart nyitva légikikötő.

Máté Balázs

Amikor tavaly ősszel Dragovácz Márkot bízták meg a pécs-pogányi repülőtér vezetői teendőivel, egyik fő feladataként a működtetéssel kapcsolatos költségek lefaragását jelölték meg. Az ennek jegyében tett intézkedések részeként novembertől rövidebb nyitva tartással várták a gépeket, ezzel csökkentve a rezsiköltséget. Harmincöt dolgozóból kilencet elküldtek, többen pedig részmunkaidőben látják el munkájukat. Mindezektől több tízmillió forintos megtakarítást vártak.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A légikikötő nyitva tartását az évszakokhoz, illetve a repülési szokásokhoz igazítják (fotó: Laufer László)
[/caption]

– A kiadások a tervezettnek megfelelően csökkentek, és a bevételek is a várt módon alakultak az elmúlt négy hónapban – mondta a Dunántúli Napló érdeklődésére Dragovácz Márk. – A bérköltségeken az egy évvel korábbi szint több, mint negyven százalékát tudtuk megtakarítani, a feladatokat a kisebb létszámmal is maradéktalanul el tudtuk látni. A csökkentett nyitva tartás miatt nem estünk el bevételektől, tehát véleményem szerint gazdasági, és szakmai szempontból is jó döntés volt változtatni a korábbi évek gyakorlatán – tette hozzá.

Elmondta azt is: idén több rendezvényt is lekötöttek a repülőtérre, és a reklámfelületek bérbeadására is szerződést kötöttek, ezekből többletbevételük származik. A légikikötő nyitva tartását az évszakokhoz, illetve a repülési szokásokhoz igazítják, így márciustól már délután ötig, májustól este hétig áll nyitva a létesítmény a forgalom előtt.

„Világos, tiszta helyzetet teremtettünk”

Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere lapunk érdeklődésére azt mondta, továbbra is napirenden van a repülőtér értékesítése, azonban egyelőre nem írták ki az ezt célzó pályázatot. Nagy Csaba úgy véli, ezt akkor érdemes megtenni, ha komoly szándékú befektető tűnik fel, egyelőre azonban ilyen – bár tapogatózó tárgyalások már voltak – nem jelentkezett. Az alpolgármester elmondta azt is, tavaly ősz óta teljesen szakmai alapon, átlátható módon zajlik a repülőtér irányítása, ezzel pedig tiszta, világos helyzetet teremtettek a leendő befektetők számára is.

A repülőtéren évente 2000–2500 gépet fogadnak és indítanak, a forgalom legnagyobb részét, mintegy 70 százalékát kisgépek, sporteszközök, sétarepülők teszik ki,

a maradék harminc százalékot pedig üzleti jellegű utak:

a régióban több cég felső vezetése is használja a légikikötőt. Dragovácz Márk szerint ebben nagy változás a korábbi évekhez képest nem történt – egyelőre az EKF-nek betudhatóan sem –, de ez részben magyarázható a szokatlanul hideg és csapadékos téli időjárással, illetve a forgalom szezonális jellegével is.

A repülőtéren évente 2000–2500 gépet fogadnak és indítanak, a forgalom legnagyobb részét, mintegy 70 százalékát kisgépek, sporteszközök, sétarepülők teszik ki,

a maradék harminc százalékot pedig üzleti jellegű utak:

a régióban több cég felső vezetése is használja a légikikötőt. Dragovácz Márk szerint ebben nagy változás a korábbi évekhez képest nem történt – egyelőre az EKF-nek betudhatóan sem –, de ez részben magyarázható a szokatlanul hideg és csapadékos téli időjárással, illetve a forgalom szezonális jellegével is. A légikikötő nyitva tartását az évszakokhoz, illetve a repülési szokásokhoz igazítják (fotó: Laufer László) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!