Közélet

2012.05.05. 09:50

Ötvenéves érettségi találkozót tartanak ma

Azok, akik most ballagtak a Széchenyi István Gimnáziumból, talán még csak tervezik, amit két osztály megvalósít: ötven évvel az érettségijük után újra találkoznak.

K. E. I. (Dunántúli Napló)

János Béla, az esemény egyik szervezője lapunknak elmondta, a legutóbbi találkozón nem tudott részt venni, ezért megígérte a „fiúknak”, hogy legközelebb ő veszi kezébe az irányítást. Így is történt. Az egykori fiúgimnázium diákjai ma délután találkoznak a gimnázium épülete előtt. Ezután az iskola igazgatója köszönti a „véndiákokat”, majd az A és B osztály külön válva vacsorázni megy. Az 1962-es évfolyam tanulói közül többen már nem élnek, de így is húsz-huszonöt fő megjelenésére számítanak.

– Amikor mi odajártunk, még csak fiúosztályok voltak – meséli János Béla. – Én gyárvárosi voltam, a Búza tértől villamossal jártam a gimnáziumba, végig a Kossuth utcán. A tablónk, sajnos, már nincs meg, de biztosan mindenki hoz majd régi fotókat az iskolás évekről. Próbáltuk mindvégig tartani a kapcsolatot egymással, de azt hiszem, még így is sok mesélni valónk lesz – tette hozzá mosolyogva.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!