Közélet

14 éve
Baranya | A szakemberek óvatos becslése szerint a gyerekek 20 százaléka szenved depresszióban. Legalább is ennyit kezelnek a hazai pszichiáterek, de sok gyerek el sem jut hozzájuk.
14 éve
Csütörtökön délben Gyárvárosban az utcán három fiatalember megtámadott egy tizenhat éves fiút. A rendőrség szerint életveszélyesen megfenyegették, majd meg is verték, végül elvették értékeit.
14 éve
Pécs A Pécsi Sörfőzde Rt. igazgatótanácsa a napokban azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól Kurt Weiss műszaki és termelési igazgatót, valamint Karl Ákos termelésvezető technikust, azaz a sörfőző mestert.
14 éve
Csányi Sándor OTP-elnök-vezérigazgatóé lehet a legnagyobb hazai tejipari vállalkozás, mivel a Gazdasági Versenyhivatal engedélyezte a már ma is Csányi-érdekeltségű pécsi Új-MiZo Rt. és az olasz tulajdonú szegedi Sole Rt. fúzióját.
14 éve
Mohács | A városban csak kevesen lehetnek, akik nem hallottak dr. Csúcs Lászlóról, a kórház néhai szülész-nőgyógyász főorvosáról. Ma rendhagyó megemlékező ünnepség keretében posztumusz Emese Érdeméremmel ismerik el a munkásságát.
14 éve
A végveszélybe került Ormánság megmentése érdekében hívtak össze ma kistérségi fórumot Pécsett - fogalmazott Förster Gyula, Sellye polgármestere. A rendezvényre az összes baranyai országgyűlési képviselőt meghívták, de csak Kékes Ferenc volt jelen közülük.
14 éve
Vízdíj-visszatérítés ürügyén csengetett be egy ismeretlen szerdán reggel Pécsett a belvárosban egy nő lakására. Az idegen persze nem adott át semmilyen összegen, hanem ellopott a lakásból 270 ezer forintot.
14 éve
Egy helyi ifjúsági egyesület foglalta el a felújított intézőház alsó szintjét, ahol internetes kávézót alakítottak ki. Az egyesületet nyolc olyan fiatal alapította, akinek elegük volt abból, hogy a városban csak kocsmázni és diszkózni lehet.
14 éve
A Pannon Borrégió Egyesület szervezésében ismét találkoznak a magyar és a horvát borászok Pécsett.
szponzorált tartalom
MVM EDISON 2020 – Verseny az innovatív megoldásokért
jó hír
Mostantól nyitva az összes határátkelő Szlovákia és Ausztria felé is
elérte célját / 31 perce
Több mint 2,7 millió ügyfél választotta a törlesztési moratóriumot
Az adatok szerint az intézkedés a sérülékenyebb, az állami beavatkozásra leginkább rászoruló társadalmi csoportokat segítette.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk BOJCSEV PÉTER pécsi lakos 83 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 9-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
" A halállal a szeretet nem ér véget!" Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MIHÁLFFY FERENCNÉ Haraszti Zsuzsanna Zsuzsa ovónéni a pellérdi óvoda volt vezetője, türelemmel viselt gyógyíthatatlan betegség után 70. életévében családja körében elhunyt, de lelke egy darabját itt hagyta nekünk. Temetése 2020. június 8-án 14 órakor lesz a pellérdi temetőben. A gyászoló családja
Szeretett édesapánk DÖMSE LAJOS ISTVÁN 2020. május 21-én itt hagyott bennünket. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. június 8-án 13 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. Részvétnyilvánításukat virágokkal fejezhetik ki. Szerető családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, dédipapánk, testvérünk PAP FERENC 78 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 9-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy PETE LÁSZLÓNÉ Rozs Irma életének 86. évében elhunyt. Temetése 2020. június 8-án 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Búcsúzik tőle: férje, sógora, sógornője és családjuk, elhunyt testvére gyermekei és azok családjai, férje unokaöccse Géza és családja, keresztlányai. Részvétnyilvánítást kérjük mellőzni. A gyászoló család
Megrendülten tudatjuk, hogy TOMCSÁNYI GYÖRGY Mérnök, Főtanácsos 86 éves korában elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra a pécsi köztemetőben. A gyászoló család
Köszönjük a rokonoknak, ismerösőknek, szomszédoknak, mindazoknak akik KOVÁCS NÁNDORNÉ temetésén résztvettek hogy fájdalmunkban, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Szomorú szívvel, megrendülve tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa CSIMA IMRE 78 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 8-án 13.30 órakor lesz a pécsbányai temetőben. A gyászoló család
„Úgy mentél el ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében." Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy ERSZINGER BÉLÁNÉ Rácz Irén, tanárnő veszprémi, volt sellyei lakos, életének 80. évében elhunyt. Hamvainak nyugalomba helyezése 2020. június 6-án, 11 órakor a sellyei temetőben lesz. Egyben köszönetet mondunk azoknak, akik a temetésen részt vesznek és gyászunkban bármely módon osztoznak. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik FÜLEKI JÓZSEF temetésén részt vettek és gyászunkban osztoztak. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BOGDÁN FERENC 80 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 5-én, 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a kővágótöttösi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamám IDŐS ÁBRAHÁM SÁNDORNÉ drávaszabolcsi lakos 85 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 5-én 14.30 órakor a drávaszabolcsi temető ravatalozójából lesz. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen, drága halottunk DR. STEINDL LÁSZLÓ temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal hálájukat kifejezték. A gyászoló család
Megrendülve, mély fájdalommal tudatjuk, hogy PEÁK TERÉZIA középiskolai tanár életének 71. évében elhunyt. Utolsó útjára június 9-én, a 13 órakor kezdődő szertartást követően kísérjük a bácsalmási temetőben. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédmamám PINTÉR ISTVÁNNÉ Adorján Mária 89. évében elhunyt. Temetése 2020. június 4-én 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei