Pécs díszpolgára lett Bárdi László

A Pécsi Nemzeti Színházban tartották szombaton az ünnepi közgyűlést, ahol átadták a városi kitüntetéseket és a díszpolgári címet, amelyet idén Bárdi László kapott.

A város napján a Pécsi Nemzeti Színházban tartott szombati ünnepi közgyűlésen több kitüntetés mellett átadták az idei díszpolgári címet is, amelyet Bárdi László kapott.

Bárdi László lett 2012-ben Pécs város díszpolgára (fotó: Löffler Péter)

A pécsi önkormányzat vezetői az ünnep alkalmából köszöntötték Pécs olimpikonjait, a távolból pedig a londoni paralimpiai játékokon most versenyző sportolókat is. A ülésen résztvevők ízelítőt láthattak a pécsi színház műsorából, ezt követően Páva Zsolt polgármester, Lovász István jegyző, Csizi Péter és Nagy Csaba alpolgármesterek adták át a kitüntetéseket.

A Pécs díszpolgára kitüntető címet idén Bárdi László vehette át az eddig végzett felsőoktatási tevékenységért, és a kutatási területén végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként, kulturális értékeink megőrzéséért végzett kiemelkedő munkájáért, elévülhetetlen érdemeiért. A számos díjazott között népszerű tévés, sportedző, festőművész, igazgató és egy cég is van.

A további díjazottak

H. Barakonyi Klára részére kiemelkedő művészeti tevékenysége elismeréseként a „Pécs Város Képző- és Iparművészeti Díja”,

Czimmer Tamás részére az áldozatkész, értékalapú, fiatalok százait elérő, nevelői-oktatói munkája elismeréseként a „Pécs Város Ifjúsági Díja”,

A SZEM Mozgalom részére bűnmegelőzési tevékenységükben kifejtett, kiemelkedő szakmai munkájuk elismeréseként a „Pécs Város Közbiztonsági Díja” (a díjat átvette Vasvári Pál nyugalmazott rendőr, a mozgalom vezetője vette át.),

a Koch Valéria Középiskola, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium részére kiemelkedő nemzetiségi munkájának elismeréseként a „Pécs Város Nemzetiségi Díja” (a díjat Englenderné Hock Ibolya igazgató és dr. Frank Gábor címzetes igazgató vette át),

Heinemann István részére az áldozatos, 20 éven keresztül a Rotaryban végzett humanitárius tevékenysége elismeréseként a „Pécs Város Humanitárius Díja”,

dr. Hebling János részére a kiemelkedő színvonalon végzett tudományos tevékenysége elismeréseként a „Pécs Város Tudományos Díja,

Rice Jánosné részére színvonalas, eredményes és példaértékű közszolgálati és önzetlen társadalmi munkájának elismeréseként a „Pécs Város Közszolgálati Díja”,

Máténé Sej Jolán részére példaértékű tevékenységéért, a gyermekekhez való empatikus hozzáállásáért, kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként a „Pécs Város Szociális Díja”,

Kiss Tibor részére szakmai tevékenysége, építészeti munkássága elismeréseként a „Pécs Város Műszaki Díja”,

Katits Kálmán részére a sportedzői területen elért eredményei, valamint kiemelkedő testnevelői-oktatói tevékenysége, kiváló eredményei elismeréseként a „Pécs Város Testnevelési és Sport Díja”,

a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola részére kiemelkedő színvonalú, sokrétű művészeti, oktatási tevékenysége elismeréseként a „Pécs Város Művészeti Díja” (a kitüntetést Rajnai Richárd igazgató vette át),

Ravasz Gyöngyvér részére kiemelkedő pedagógiai tevékenysége, munkája elismeréseként a „Pécs Város Oktatási Díja” ,

Váginé Gődel Hilda részére a közművelődés területén végzett kiemelkedő tevékenységének és sokrétű zenei, hangképzés elméleti tevékenységének elismeréseként kiemelkedő szakmai munkájáért „Pécs Város Közművelődési Díja” ,

Csirke Ernő részére munkájának, példaértékű szakmai eredményei, igazgatói tevékenysége elismeréseként „Városháza Emlékérem” ,

Sántics Béla részére az oktatás, úszóedzői tevékenység érdekében végzett példaértékű szakmai munkája elismeréseként „Városháza Emlékérem”,

Simo Narhi és Kari Tavaila részére a magyar-finn kapcsolatok, együttműködés érdekében végzett eredményes és példaértékű munkája elismeréseként a „Városháza Emlékérem” ,

Kertész Attila részére a zeneművészet területén végzett eredményes munkája, valamint példaértékű pedagógusi tevékenysége elismeréseként a „Városháza Emlékérem”,

Végső Pálné részére magas színvonalú, kiemelkedő eredményességgel végzett óvodavezetői és nevelő-oktató munkája elismeréseként a „Városháza Emlékérem”,

Kaufmann Pál részére a zsidó kultúra és értékek megőrzéséért végzett kiemelkedő munkájáért a „PRO COMMUNITATE” Emlékérem,

Orsós Teréz részére magas színvonalú művészeti munkássága és festőművészi tevékenysége elismeréseként a „PRO COMMUNITATE” Emlékérem,

a Huawei Technologies Hungary Kft részére a város informatikai technológia rendszerének fejlesztéséért végzett kiemelkedő tevékenységéért és kiemelkedő színvonalú munkájáért elismerésül a „Pro COMMUNITATE” Emlékérem (a kitüntetést Anders Karlborg, a Huawei Technologies Ellátó Hálózatának alelnöke vette át),

Vujity Tvrtko újságíró, Pécs Jószolgálati Nagykövete részére Pécs városa érdekében végzett sokrétű, magas színvonalú tevékenységéért a „PRO CIVITATE” Emlékérem,

Dévényi Sándor részére a kiemelkedő színvonalú, építészeti-tervezői tevékenységének elismeréseként a „Pro Civitate” Emlékérem kitüntető címet adományozta.

keresztény könnyűzene
Átadták a Szikra-díjakat
Hitelminősítés / 4 órája
Felminősítette Magyarországot a Fitch Ratings
Az új osztályzat kilátása stabil.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk, hogy MIZERA LÁSZLÓNÉ 99 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. február 26-án 14 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen édesanyánk, HARMAT JÓZSEFNÉ Németh Ibolya szeretetteli életének 92. évében szelíden eltávozott. Búcsúztatása 2019. február 26-án 11.30 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Örök szeretettel gyászolják gyermekei, unokái, dédunokái és a nagy család, melynek összetartó ereje volt.
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. PAULI NÁNDORNÉ a Pécsi Dohánygyár volt dolgozója 78 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. február 26-án 15 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy MÓZES KÁROLYNÉ Jung Ibolya a Móricz Zsigmond téri óvoda nyugdíjasa, nagyárpádi lakos 83 éves korában visszatért Teremtőjéhez. Temetése 2019. február 27-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik KRÉMER IMRE búcsúztatásán részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Szomorú szívvel, megrendülve tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, LEHR IMRE 77 éves korában elhunyt. Temetése 2019. február 28-án 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. Gyászoló felesége, gyermekei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett anyukánk, nagyim, anyósom, barátunk, RUZSIN MILÁNNÉ Gabi életének 74. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2019. február 27-én 10.30 órakor lesz a pécsi köztemető oldalterméből. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyám, anyósom, nagymamánk, dédnagymamánk, BENCZE ISTVÁNNÉ Kopcsik Erzsébet 85 éves korában rövid szenvedés után örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2019. február 27-én 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. A gyászoló család
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik HIPP PÉTER temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. Köszönjük a részvétnyilvánításokat és a szép virágokat. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KÜNSZTLER JÁNOS szentlőrinci lakos életének 80. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása február 26-án 10 órakor lesz a szentlőrinci temetőben. Kérjük egy szál virággal búcsúzzanak tőle. Kérjük a részvétnyilvánítások mellőzését. Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MÓRICZ GÉZÁNÉ Esküdt Márta volt harkányi lakos 85 éves korában elhunyt. Temetése 2019. február 26-án 15 órakor a harkányi temető ravatalozójából lesz. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyám, testvérem GYÁNÓ ZOLTÁNNÉ Nagy Erzsébet Ilona 69 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2019. február 25-én 10.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló szerettei
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk DR. BANK JÓZSEFNÉ életének 80. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2019. február 25-én a 12 órakor kezdődő gyászmisét követően 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
"Telhetnek a hónapok Múlhatnak az évek Mi örökké szeretünk és nem feledünk Téged." JAKAB FERENCNÉ halálának 4. évfordulóján emlékezünk. Férje, gyermekei, unokái, dédunokái