Közélet

2011.01.10. 17:15

Pécs Holding: évi egymilliárdot pótoltak

Régi formájában valószínűleg összeomlott volna az önkormányzati cég, így is hatalmas a hitelállomány.

Babos A.

– Hosszú évek óta elviekben a Pécs Holding Zrt. tulajdonában vagy kezelésében lévő városi vagyon hasznosításából kellene eltartani az ezzel foglalkozó szervezetet, s finanszírozni a közterületek fenntartásának feladatait – hangsúlyozta Kiss Tibor. Mint ismert, a Biokom Kft. ügyvezetője 2010. december 31-ig, bő egy éven át a Holding cégvezetői feladatait is ellátta. Ahogy az is, hogy mindkét területért a Holding volt felelős. Idéntől a Biokom veszi át a városüzemeltetési feladatokat a továbbiakban már csak vagyongazdálkodással foglalkozó Holdingtól.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A takarítás, parkfenntartás csak egy része a városüzemelési munkának
[/caption]

Kiss Tibor azonban rámutatott: a keresztfinanszírozás csak az első években működött, később a PVV Zrt., majd a Holding kénytelen volt ingatlanokat értékesíteni és/vagy hiteleket felvenni a működés finanszírozására. Az utóbbi években ez az összeg együttesen elérte az évi 1–1,2 milliárd forintot. Márpedig nagyjából enynyi pénzt fordítottak évente a közterületek fenntartására. Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy Pécsett hitelekből és ingatlanértékesítésből befolyt pénzből kaszálták a füvet, kátyúztak, ültettek virágot. A város elvárta, hogy a Holding lássa el a kötelező feladatokat, de célzott támogatást egy forintot sem adott rá. Ezután viszont a város megrendeli és kifizeti a szolgáltatást.

Kiss Tibor leszögezte: határozott szándékuk volt e rendszer megváltoztatása, de olyannyira tarthatatlan volt a cég gazdálkodása, hogy e formában hamarosan össze is omlott volna. Mára, az Expo-beruházás kétmilliárdot meghaladó terheivel együtt négymilliárd körüli a Holding hitelállománya. Eközben a piacképes ingatlanok száma csökkent. A Holding a jövőben a vagyongazdálkodásból származó bevételeket kizárólag saját működésére és a hitelrészletek fizetésére fordítja. Az elmúlt bő egy évben végbement ésszerűsítés nem áll meg, így felmondják a még esetlegesen élő, előnytelen szerződéseket.

Marad az ügyfélszolgálat

Adódik a kérdés: akinek közérdekű bejelentése van (például egy kátyú miatt) vagy közterületekkel kapcsolatos intéznivalója akad, hová fordulhat? A válasz: a Biokom városüzemeltető egységéhez. Továbbra is a Búza téren, a Holding székházában fogadják a városüzemeltetéssel kapcsolatos ügyekben az ügyfeleket, és nem fog „elveszni” egy bejelentés sem. Él az ingyenesen hívható bejelentő szám is (80/203-988). A közeljövő tervei között van, hogy bizonyos városüzemeltetési szolgáltatásokkal a Biokom Siklósi úti ügyfélszolgálatán is rendelkezésre állnak. 

Babos A. A takarítás, parkfenntartás csak egy része a városüzemelési munkának -->

Címkék#Kiss Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!