Közélet

2015.03.24. 15:23

Pécs jövője: szebbé tehető hétköznapok - politika nélkül

– A civil szervezeteknek egyre inkább lesz létjogosultságuk a jövő formálásában – erről is beszélgettünk Vörösné Deák Andreával, a pécsi Mosolymanó Egyesület vezetőjével.

Fülöp Zoltán (Dunántúli Napló)

– Magunk között vagyunk, lehet őszinte: amikor 2009-ben elindult a Mosolymanó Egyesület, gondolta volna, hogy hat évvel később is működni fog?

– Talán meglepő lesz, amit mondok, de igen. Én ugyanis az első pillanattól kezdve hiszek abban, hogy van létjogosultságuk a civil szervezeteknek. Vagyis pontosítok: azoknak van létjogosultságuk, amelyek valóban tenni is akarnak, amelyeknek világos céljaik vannak.

– És önök már akkor, 2009-ben tenni akartak és célokkal rendelkeztek?

– Valójában igen. Én nem kertvárosi vagyok, csak ideköltöztem – és nagyon megdöbbentem azon, mennyire nem ismerik egymást az itteniek. Akkoriban nem voltak közös programok, tényleg csak egymás mellett éltek az emberek, nem érdeklődtek a másik iránt. „Hazamegyek, bezárom az ajtót, s kinn a marad a külvilág”, szerintem ez járt mindenkinek a fejében. Ez a szó szerint és átvitt értelemben is vehető bezárkózás aztán magán Kertvároson is nyomot hagyott: a környék egyre rosszabb hírű lett. Aztán tényleg akkoriban, 2009, 2010 körül történt valami – az EKF-beruházásoknak köszönhetően megújult sok köztér, s ezzel párhuzamosan mozgolódni kezdtek a civil szervezetek, amelyek felismerték: a hétköznapok szebbé tehetőek egy kis odafigyeléssel. A kettő nagyon jól kiegészítette egymást: aki például a Nevelési Központ környékén sétál egy fél órát, az pontosan láthatja, hogy mennyivel jobb lett ez a hely – ám azt is tudni kell, hogy az EKF keretében csak a felújítást, a rendberakást végezték el, a napi feladatok a civilekre vártak és várnak.

– Jó, de ez nem szélmalomharc? Vagy másként fogalmazok: szélmalomharc egészen addig, amíg be nem száll a politika?

– Én nem érzem annak. Beszédes, hogy a résztvevők, az aktivisták lelkesedése töretlen – ha szélmalomharc lenne, már sokan kiszálltak volna. A civil akciók nem a pénzről szólnak, helyettük maga a „jót tenni jó” élménye áll. Nem akarok hatásvadász lenni, de tényleg egészen felemelő, ha például tudunk segíteni egy hatgyermekes családnak azzal, hogy ismerősöktől összeszedünk nekik ruhákat, cipőket.

– A politikát azért ügyesen lekeverte…

– Azért, mert nincs túl sok relevanciája. Igen, tudom, hogy a politikusok előszeretettel állnak oda egy-egy civil szervezet mellé. Én csak a magam példáját tudom mondani: jó a kapcsolatom szinte mindegyik párttal, bármelyik képviselőhöz fordulhatok, ha segítségre van szükségem, s cserébe még soha nem kértek semmit.

– És ha egy nap, ami tán el sem jön, majd kérnek?

– Nem lesz ilyen, ebben biztos vagyok. És tudja, miért? Mert már most is kapunk egy csomó segítséget, akár épület bérlésében, akár ügyintézésben – és soha semmit nem kért senki cserébe.

– Az önök egyesülete a pécsi Kertvárosban működik. Nem gondolkodtak terjeszkedésben?

– Nem. Azért nem, mert mi a saját környezetünket akarjuk jobbá tenni, illetve az itt élőknek szeretnénk segíteni. Azt gondolom, hogy a város más részein is megvannak a hasonló próbálkozások, s hol jobban, hol rosszabbul működik is a rendszer. A civil szervezeteknek mindig, sőt, egyre inkább lesz létjogosultságuk a jövő formálásában, s persze én is tudom, hogy azért nagy- mértékben attól függ az akcióik sikeressége, hogy a résztvevők mennyire elszántak, de én azt tapasztalom, hogy ezen a téren folyamatos az előrelépés. Ez pedig mindenképpen bizakodásra ad okot.

Kertvárosból biztosan nem fognak elköltözni

A Mosolymanó Egyesület 2009 óta működik a pécsi Kertvárosban – helyi anyukák, nagymamák, gyerekorvosok, védőnők alapították. Ahogy Vörösné Deák Andreától megtudtuk: minden tag a környéken él, így napi szinten szembesülnek a problémákkal. Kezdetben elsősorban a közvetlen környezet szebbé tételére fókuszáltak, illetve közös programokat szerveztek – mára azonban jelentősen kibővült a „tevékenységi kör”. A gyerek-játszóháztól a kutyagumi-felzászlózáson át a jótékonysági ruhaosztásig gyakorlatilag megállás nélkül zajlanak a programok. A környéken élők maximálisan elfogadták őket – a legutóbbi rendezvényükön például legalább ötszázan voltak.

Bár a fentiekből úgy tűnhet, minden szép és jó, azért a problémák őket sem kerülik el: minden valószínűség szerint ugyanis hamarosan el kell költözniük az eddigi helyükről – az új központ keresése jelenleg is zajlik. Egyvalami biztos csak: Kertvárosból nem mozdulnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!