Közélet

2014.04.21. 14:22

Pécsett éled újjá kedden a magyar Kritikus Tömeg

Újra lesz Magyarországon Kritikus Tömeg (Critical Mass) biciklis felvonulás azt követően, hogy Budapesten úgy döntöttek, nincs többé szükség rá, mert elérték céljukat. Pécsett kedden gurulnak közösen a kerékpárosok.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

Budapesten végleg beszüntették a Kritikus Tömeg (Critical Mass) biciklis felvonulást, mivel betöltötte történelmi szerepét, hozzájárult a kerékpáros közlekedés elfogadottá tételéhez, az infrastruktúra kiépüléséhez.

Pécsett is megindultak pozitív folyamatok a környezetbarát, egészséges, a fenntartható fejlődést szolgálói közlekedési forma szélesebb elterjedésének érdekében, de az igazi áttörés még várat magára.

Ezért Pécsett a Kritikus Tömeg szervezői úgy döntöttek, folytatják figyelemfelkeltő akciójukat, a Föld napján, április 22-én kedden, s rajtként a pécsi agorát, a Széchenyi teret, célpontként pedig, immár hagyományosan “Pécs zöld szívét”, a Balokány-ligetet választották.

A 7.5 kilométeres táv végén, egy könnyed tekerés után emelik a  bringákat a magasba, majd csevegős, zenés, bicajos dzsemborival kedveskednek a résztvevőknek.

Program

Gyülekező a Széchenyi téren 17.30-kor, rajt 18 órakor.


Forgalomkorlátozás Pécsett

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás Pécsett 2014. április 22-én. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy  április 22-én 18 óratól 19 óra 30 percig a járműforgalom elől elzárják: 
* a Janus Pannonius utca - Esze Tamás utca – Klimó György utca – Kodály Zoltán utca – Petőfi utca – Szigeti út – Tüzér utca – Mártírok útja - Szabadság út – Nagy Lajos király útja – Alsómalom utca – Rákóczi út - Balokány liget útvonal menetirány szerinti jobb oldali forgalmi sávját.
(police.hu)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!