Közélet

2012.01.02. 19:10

Pécsi feketelista: megfenyegették az érintettek a közös képviselőt

Egyre többen tartoznak a társasházakban a közös költséggel. Hogyan lehet ezt a lakók tudomására hozni és behajtani?

Hajdu Zsolt (Dunántúli Napló)

Aggódva kereste meg szerkesztőségünket több társasház közös képviselője is, akiket megfenyegettek az érintett lakók, mert a lépcsőházban kifüggesztették a közös költséggel tartozók névsorát. Sajnos egyre többen és egyre hosszabb ideje maradnak el a fizetéssel, ezért véleményük szerint mindenképpen lépni kell ezen a területen és valahogy fizetésre kell ösztönözni az adósokat.

– Úgy gondoltuk, joguk van megtudniuk az itt élőknek, hogy a társtulajdonosok közül ki és mekkora összeggel tartozik a közösségnek, ezért kitettük a folyosón lévő hirdetőtáblára a névsort – mondta egyikük.

– Az adóhatóság is közzé teszi a legnagyobb tartozók névsorát, illetve a közelmúltban az egyik bulvárlap is a címlapján közölte néhány ismert színész, zenész ilyen jellegű tartozását. Ezért gondoltuk, hogy nem követünk el szabálytalanságot – magyarázta a másik, neve elhallgatását kérő közös képviselő.

Nagy Emil, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Baranya Megyei Szövetségének elnöke megerősítette, hogy valóban egyre több családnak jelent problémát a közös költség kifizetése, vannak, akik csak egy-két hónappal maradtak el, de egyre többen tartoznak már több tízezer forintos tétellel. Ennek ellenére ez az eljárás szabálytalan volt.

Az önkormányzatok is készíthetnek szégyenfalakat

„Bár úgy tűnik, a baranyai önkormányzatok többsége nem támogatja az elképzelést, január elsejétől közzétehetik a helyi adóval, gépjárműadóval tartozó magánszemélyek, vállalkozások adótartozásának összegét, sőt nevét, illetve címét is. A türelmi idő ráadásul meglehetősen rövid: az adó megfizetésének határidejét követő tizedik napon már mehetnek is a szégyenfalra a nem fizetők.” - ezt írtuk decemberben.

– A társasházakról szóló törvény értelmében a lakóknak joguk van megismerni a tartozók névsorát, azonban a személyiségi jogok miatt nem lehet ezt a listát a folyosóra kifüggeszteni. Több lehetőség is kínálkozik, például a zárt körű közgyűlésen lehet erről tájékoztatást adni a lakóknak, illetve minden résztvevő kézhez is kaphatja, de hasonlóan szabályos eljárás az is, ha a lakók postaládájába dobják be azt.

Három hónapos elmaradás esetén már bejegyeztethetik a jelzálogot

Dr. Cséry Kont ügyvéd lapunk kérdésére elmondta, a társasházakról szóló törvény lehetőséget ad arra, hogy a fenntartási költséget nem fizető lakástulajdonosokkal szemben – az érintett ingatlan vonatkozásában – a felhalmozott tartozás erejéig a közösség követelése biztosítékául jelzálogjog bejegyzését kezdeményezze a közös képviselő az alapító okirat, a közgyűlés vagy a szervezeti és működési szabályzat felhatalmazása alapján.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Ha a lakók postaládájába dobja be a közös képviselő a tartozók listáját, akkor nem követ el szabálysértést
[/caption]

– A legújabb rendelkezés alapján immár nem hat, hanem három hónapos elmaradás után is bejegyeztethető jelzálogjog azokra a lakásokra, amelyeknek tulajdonosai elmaradtak a közös költség fizetésével. Ez a rendelet reményt ad a lakóközösségeknek, hogy a rövidebb időintervallum miatt a tulajdonosok talán jobban befizetik a közös költséget. A társasházaknak azonban azt is mérlegelniük kell, hogy mekkora összegű tartozás esetén kezdeményezik a fizetési meghagyás kibocsátását, illetve a jelzálog bejegyzését, mert ez utóbbi eljárás díja alkalmanként 12600 forint – mondta dr. Cséry Kont.

A zálogjog célja, hogy a hitelező az általa nyújtott szolgáltatás ellenértékét visszakapja. Abban az esetben, ha ez nem történik meg, a zálogjogosult a zálogtárgyból (lakás) kaphat kielégítést. Ingatlan esetében a zálogjog csak az ingatlan-nyilvántartásban önálló egységként nyilvántartott egész ingatlanra, illetőleg a zálogkötelezettet megillető tulajdoni hányadra létesíthető. A jelzálogjoggal megterhelt lakást használhatja a tulajdonos, de az elidegenítéséhez a zálogjogosult hozzájárulása szükséges.

<!-- Pécsi feketelista: megfenyegették az érintettek a közös képviselőt Egyre többen tartoznak a társasházakban a közös költséggel. Hogyan lehet ezt a lakók tudomására hozni és behajtani?

Hajdu Zsolt (Dunántúli Napló) Az önkormányzatok is készíthetnek szégyenfalakat „Bár úgy tűnik, a baranyai önkormányzatok többsége nem támogatja az elképzelést, január elsejétől közzétehetik a helyi adóval, gépjárműadóval tartozó magánszemélyek, vállalkozások adótartozásának összegét, sőt nevét, illetve címét is. A türelmi idő ráadásul meglehetősen rövid: az adó megfizetésének határidejét követő tizedik napon már mehetnek is a szégyenfalra a nem fizetők.” - ezt írtuk decemberben. Ha a lakók postaládájába dobja be a közös képviselő a tartozók listáját, akkor nem követ el szabálysértést -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!