Közélet

2013.05.17. 13:21

Pécsi közgyűlés: A közbiztonságról vitáztak, új térfigyelőkről szavaztak

Nem tárgyalt sok napirendet csütörtökön a pécsi közgyűlés, ám néhány ponton több órát vitatkoztak a képviselők, így számos döntésről csak később számolhatunk be. A közbiztonság ügye volt a sláger, új térfigyelő kamerák telepítéséről döntöttek.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

Azt lehetett sejteni, hogy a közbiztonság helyzetével kapcsolatban nem maradnak némák a képviselők, azt viszont nem, hogy majd két órát elidőznek ezzel. Igaz, Korontos Zoltán pécsi rendőrkapitány is ismertette a rendőrség múlt évi tevékenységét. A statisztika alapján nem nőtt Pécsett a bűnözés.

Hoppál Péter (Fidesz) szerint a szubjektív biztonságérzet csökkent, akkor is, ha a felkavaró esetek elkövetői mind rács mögött vannak. Örült annak, hogy egyre több a járőr az utcákon, de még többre lenne szükség.

Az MSZP-s Tóth Bertalan szerint az önkormányzati pénzből működő pécsi közmédia hisztériát keltett több elhíresült bűneset kapcsán, sokat ártva Pécsnek.

Keresztes László Lóránt (LMP) szerint a közbiztonság tényleg nem jó, ráadásul szerinte nem kevés megtörtént, súlyosabb esetről nem is ír a média.

Gyimesi Gábor (Jobbik) azt hangsúlyozta, hogy a bűnelkövetők 72 százaléka büntetlen előéletű, vagyis korábban tisztességes emberek léptek a bűn útjára, mert a lebukás kockázata nem elég nagy ma, azért is, mert nem fordulnak a rendőrséghez, mivel az embereknek nincs bennük bizodalmuk.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Kilenc új térfigyelő kamerát kap Pécs, elsősorban a belvárosba. Minket kiszúrtak ;). (Fotó: Laufer László)
[/caption]

Kővári János (ÖPE) azt hangsúlyozta, ha az emberek közönyösek egymás iránt, akkor nem változik semmi. Emiatt említette meg, hogy két pécsi édesanya civil mozgalmat indíthat. A Védett helyek mozgalomhoz csatlakozó házak, lakások lakói vállalják: ha becsengetnek hozzájuk, segítenek a bajba jutottnak.

Döntöttek arról is, hogy kilenc új térfigyelő kamerát telepítenek Pécsett, elsősorban a belvárosba. A pályázati program költsége 12,5 millió forint, Pécs 2,5 millió forint önerőt biztosít. És újra lesz Pécsett Közbiztonsági Tanács is, az összes párt ad bele delegáltat, a vezetője Nagy Csaba alpolgármester lesz.

Nem az ellenzéknek

A 65 négyzetméter alatti lakások tulajdonosai ne fizessenek építményadót, ezt terjesztette be az ülésre az MSZP. A Jobbik szerint ha fizetni kell, az önkormányzati lakásokban élők is fizessenek. Az előterjesztést azonban leszavazták. Páva Zsolt polgármester hangsúlyozta, ősszel még módosíthatják a rendeletet, így jövőre akár csökkenthetik is az adót, de meg kell vizsgálni, mennyi pénz eshet ki, és azt miből lehet pótolni.

Pécsett sokan kiálltak a rezsicsökkentés mellett

Kettős sajtótájékoztatót tartott tegnap Pécsett, a közgyűlési ülés szünetében Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője és Csizi Péter országgyűlési képviselő, pécsi alpolgármester. Hoppál átverésnek minősítette az MSZP-nek az alapvető élelmiszerek áfacsökkentésére irányuló kampányát. Szerinte ezt azért indokolt kijelenteni, mert amíg az MSZP aláírásokat gyűjt áfacsökkentés jelszóval, addig Bajnai Gordon volt miniszterelnök nem támogatná az élelmiszerek áfájának csökkentését, ha hatalomra jutna.

Csizi péter pedig arról számolt be, hogy Pécsett az átlagosnál is többen támogatták a rezsicsökkentést, mivel az aláírásgyűjtő kezdeményezéshez 57 nap alatt több mint 31 ezren csatlakoztak. Úgy vélte, ennek az az oka, hogy a kormányzati intézkedéseknek már idén érezhető hatása volt a városban, például  a távfűtés árának mérséklésében.

A Vidámpark is téma volt

A héten mi is írtunk arról, hogy nincs jó állapotban a volt Pécsi Vidámpark területe. Keresztes László Lóránt (LMP) azt tudakolta, a városvezetés hogyan próbálta megőrizni a park állapotát, s hogy előveszik-e a volt bérlőket. Nagy Csaba fideszes alpolgármester közölte: a játékok a Pécs Holding raktárában vannak, a lehető legtöbbet megmentik az utókornak. Szerinte a sajtó is hibás, mert hangulatkeltő cikkeket írtak a vidámparkról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!