Közélet

2015.02.12. 11:06

Pécsi közgyűlés: kérdés a buszleállásról, vita a költségvetésről

Páva Zsolt mielőbbi tisztánlátásban bízik a múlt heti buszleállás ügyében. A költségvetést pedig rendhagyónak nevezte - az ellenzék pedig bírálta.

M. B.

Buszleállás és költségvetés - így indult a közgyűlés

A pécsi közgyűlés kezdetén Kunszt Márta tett fel kérdést a múlt pénteki havazás idején történt teljes buszleállás kapcsán. Páva Zsolt polgármester válaszában elmondta: független, nem pécsi szakértőt kért fel a történtek kivizsgálására. Abban bízik, hogy a tények alapján mihamarabb tisztán lehet látni a járatok leállításának körülményeit.

Ezt követően megkezdődött a 2015-ös költségvetés vitája. Páva Zsolt azt mondta, a költségvetés az utóbbi évekhez képest rendhagyó, mivel sokkal kevesebb pénzügyi feszültséget tartalmaz, így a jövőre nézve irányt mutathat. A legfontosabb célkitűzésnek az olyan pályázati források segítségével megvalósuló beruházásokat nevezte, amelyek révén a pécsi emberek új munkahelyekhez juthatnak (ld. Pécs2020 program).

Az ellenzéki képviselők ugyan nem túl hevesen, de bírálták a tervezetet. Többek között általánosságban azzal érveltek, hogy az önkormányzatok feladatköre, de állami támogatása is csökkent, így jelentősen kisebb a mozgásterük, mint korábban. A pécsi költségvetést illetően közülük többen is felvetették, hogy a bevételek – elsősorban a helyi adókból és az ingatlanértékesítésből származók – felültervezettek, míg a kiadási oldal tételei alultervezettek.

Költségvetés elfogadva

Egy órát vitatkoztak a képviselők, majd megszavazták a 2015-ös költségvetést. Mi van benne:

-  az adóellenőrzések nagyobb hatékonysággal való megtervezését és végrehajtását
- az önkormányzat fenntartásában működő intézmények teljes alkalmazotti körére vonatkozóan létszámfelvételi tilalmat rendel el
- valamennyi többségi önkormányzati tulajdonnal érintett gazdasági társaságnál a tárgyévi hitel visszafizetésekre az Önkormányzat további kötelezettségeket nem vállal, így azok forrását (ingatlan- értékesítésből, bevételnövelésből, stb.) a Társaságoknak kell biztosítani.
- a Magyarország 2015. évi költségvetésében szereplő, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. részére biztosított legfeljebb 500 millió forint költségvetési támogatás felhasználásáról szóló tételes kimutatási kötelezettséget ír elő
- a közgyűlés utasítja a Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját, hogy a 2015. évi támogatása terhére 20 millió forint összeget a színház épületének felújítására (különös tekintettel a férfi balett öltözőjének felújítására) fordítson.

Nem ment el a közgyűlésre Fodor Ibolya

Mint korábban megírtuk, Fodor Ibolya négy hónap alatt valószínűleg országosan a legismertebb pécsi politikus lett, sajnos újabb és újabb botrányai miatt. A képviselőnő azt követően került reflektorfénybe, hogy kiderült, évekkel ezelőtt jogerősen, sikkasztási ügyben való bűnsegédlet miatt felfüggesztett börtönre ítélték.

Eddig ötszer volt közgyűlés, az első kettőn még jelen volt Fodor Ibolya, ám akkor még nem volt botrány körülötte. Azóta (december 10-én, január 29-én és ma) nem jelent meg a városházán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!