Közélet

2012.09.22. 18:11

Pécsi lakatfal: Örökre összezárt emlékek

Miközben a lakatfal az egyik fix fényképezkedési pont az esküvőn, egy levélből úgy tűnik: az első lakat valójában egészen egyszerű célt szolgált.

Fülöp Zoltán (Dunántúli Napló)

A szerelmesek lakatjai több településen előforduló látványosságok; legtöbb helyen az egymást szeretők egy kerítésre akasztanak fel összetartozásuk jeléül egy olyan lakatot, amelybe korábban belevésték nevüket vagy nevük kezdőbetűit, ezzel jelképezve, hogy a kapcsolatuk az idők végezetéig tartani fog majd. Magyarországon először Pécs belvárosában jelentek meg a szerelemzárók – itt egy olyan vaskerítésről lógnak fürtökben, amelynek voltaképp soha nem volt kerítés funkciója, inkább egy unalmas kis sarkot díszített.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Egyre nő a halom: sokak kedvelt célpontja a pécsi lakatfal
[/caption]

A pécsi Janus Pannonius utcában található lakatfalról lapunkban már többször is írtunk – legutóbb néhány nappal ezelőtt. Erre reagált egy olvasónk, aki megtalálta azt az írást, amely az első lakat felkerüléséről számol be.

Andor Imréné története meglehetősen régen kezdődött. „Történt még 1975-ben, hogy férjemet gépkocsival Dombóvárra küldték egy hétre dolgozni az Alföldről. Másnap táviratot kaptam: gyere utánam, a táj gyönyörű. Kislányunkat elvállalták a rokonok, és én utánautaztam, Dombóvárról bejártam az egész vidéket, nekem, alföldinek gyönyörű élmény volt. Pécsbe meg valósággal beleszerettem, különösen a belvárosba. A szerszámostáskában volt egy csúnya, nagy lakat, elkunyeráltam, és a kis vaskerítés középső rácsára rácsatoltam, hogy valami tulajdonom nekem is legyen itt, és ha idejövök, ki tudjam nyitni. Úgy is történt.”

A levél egyik érdekessége, hogy miközben a lakatfal ma leginkább a szerelmesek kedvelt helye, s az ide kerülő lakatok immáron szinte kivétel nélkül az elszakíthatatlan szerelmet jelképezik, addig a „sorozatindító” valójában ennél egyszerűbb szándékot rejtett: nevezetesen, hogy a feleségnek is legyen valamilyen „birtoka” Pécsett. Az írás arról is beszámol, hogy az első lakat után viszonylag gyorsan megjelent a többi – ám a követőket állítólag diákok helyezték fel: konkrétan az iskolai szekrényük lakatját a sikeres érettségi után.

A lakatfal ma egyértelműen Pécs egyik nevezetessége – még akkor is, ha a városról szóló hivatalos útikönyvek nem feltétlenül teszik címlapra. A turisták viszont nagyon kedvelik: az ide látogató csoportoknak immár hosszú évek óta fix állomás a Janus Pannonius utcai rács.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!