Közélet

2010.11.06. 09:15

Pécsi telkesítés: nem csak a parkolókról szól

Sajátként használhatnának bizonyos köztereket, ha vállalnák, hogy gondozzák azokat.

Babos A.

Köztereket vehetnének birtokba sajátjukként azon társasházak, amelyek vállalják, hogy elvégzik a terület fenntartását, gondozását is – közölte érdeklődésünkre Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere egy tervezett új pécsi programmal kapcsolatosan.

– A telkesítés tulajdonképp kísérleti jelleggel indulhat a jövőben, ha lesznek társasházak, lakóközösségek, amelyek partnerséget látnak az önkormányzat kezdeményezésében, mi ennek elérésére közös képviselőket kerestünk meg elsősorban az ötlettel – fejtette ki Nagy Csaba. – Habár a telkesítés új kezdeményezés, már kering róla egy nem pontos híresztelés, miszerint alapvetően azt célozza, hogy a társasházak közvetlen közelében lévő parkolókat sajátíthatnák ki a házak. Lehet ilyen hatása is a telkesítésnek, ám ez csak kis szelete a lehetőségeknek, másrészt területenként változhat – tette hozzá.

A belvárost illetően például biztos nem kaphatják meg a fizetős köztéri parkolókat a házak (legalábbis nem jellemzően), másutt pedig lehet, hogy nem is parkolókat érintő területet kérnek el a várostól a lakók. A városvezetés reményei szerint ugyanis sokkal inkább arról van szó, hogy a „leválasztott” területekre a lakók saját kis kertként, intim területként gondolnának, ahol például virágokat ültethetnek (a Holding szakemberei bevonásával), összejöhetnek, akár grillpartikat rendezhetnek. A pontos feltételek azonban még nem ismertek.

Nagy Emil, a Baranyai Társasházak Szövetsége elnöke üdvözli a kezdeményezést. Megjegyezte, hasonló kérésük volt már néhány éve, ám egy belső udvart csak pénzért, és szemtelenül magas összegért kaphattak volna meg a lakók. Hozzátette, az mindenképp előnye lehet a telkesítésnek, hogy azok is szépítenék a jelenlegi közterületeket, akiknek lenne erre igényük, de nem akartak, vagy mertek a ház előtti közterületen „kertészkedni”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!