„Pécsnek többre van szüksége”

– A történelem során Pécs – a háborús időszakokat leszámítva – mindig egy virágzó város volt. Mi az oka a mostani mélyrepülésének?
– Pécs Magyarország ötödik, a Dunántúl legnagyobb városa. A rendszerváltozás előtt gazdasági bázisát a kitermelőipar (szén- és uránbányászat) jelentette, ehhez hagyományos iparágak (könnyűipar, porcelángyártás, élelmiszeripar, csekélyebb műszeripar) társultak. A piacgazdaságra való áttérés során a kitermelőipar teljesen megszűnt, a hagyományos iparágak kibocsátása 60–80 százalékkal csökkent. A felszabaduló munkaerő jelentős részét azonban a dinamikusan fejlődő szolgáltatási hálózatok (bevásárlóközpontok, kiskereskedelem), illetve az új kisvállalkozások átmenetileg képesek voltak felszívni.

– Igaz-e a megállapítás, miszerint csak a gazdaság lehet az alapja egy új fejlődési periódusnak?
– Igaz. Egy város jövedelmének megteremtésében a termelésből származó profitnak nagy szerepe van. A stratégiaalkotásban az egyensúly megteremtésére kell törekedni. Amelyben a termelő ágazatok mellett megfelelő súlyt kap a kutatás-fejlesztési szektor, de a csúcstechnológia mellett az alacsony műszaki színvonalú iparral is számolni kell. A termelésből származó jövedelmeknek pedig éppúgy kell szolgálni a foglalkoztatottak javát, mint az önkormányzat erőforrásait.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] „Európa száz hasonló városa között Pécs a 70.–80. helyen van”
[/caption]

– Hol tart most a város európai összevetésben?
– Európa közel száz hasonló méretű városi központjának rangsorában Pécs szinte valamennyi jövedelmi, szellemi és infrastrukturális mutató alapján a 70–80. helyet foglalja el. Ez a pozíció nem jelez nagy kitörési lehetőségeket. Azok a nagyvárosok, amelyek gazdasági alapjuk és intézményi struktúrájuk megrendülését tétlenül szemlélték, hagyományos fejlesztési filozófiákban gondolkodtak, versenyképességük csökkenésével, fejlődési adottságaik elértéktelenedésével szembesültek.

– Mondana konkrét példákat a veszteségekre?
– A közszolgáltatások regionális központjait – MÁV, posta, hírközlés – Pécsett felszámolták. Ennek következtében több száz értelmiségi munkahely szűnt meg a városban. A város vezetése hallgatólagosan tudomásul vette például azt, hogy az MTA Regionális Kutatások Központja elveszítette országos hálózatának irányítási jogosítványait. Nem ütközött ellenállásba az sem, hogy a Hóman Bálint kezdeményezésére 1943-ban megalapított Dunántúli Tudományos Intézetet kutatási osztállyá silányították.

– Reménykedhetünk-e abban, hogy csak átmeneti időszakról van szó a város helyzetének romlásában?
– Csak abban az esetben van esély, ha a városban működő szereplők változtatnak eddigi gyakorlatukon. A minimális cél az, hogy a város és a környező települések lakói biztos megélhetéshez jussanak. Pécsnek azonban ennél sokkal többre van szüksége. A város tradíciói, intellektuális hagyományai arra kötelezik a városvezetést, hogy regionális, országos és nemzetközi funkciók városfejlesztő hatásaival is törődjön.

– Ki és mit tehetne a folyamat megfordítása érdekében?
– A politikusoknak mérlegelniük kell azt, hogy a nagy nemzeti átépítési program milyen hatással van a városra. Ha a törvényi változások hatásai kedvezőtlenek, akkor módosításokat kell kezdeményezni. A városban lévő intézményeknek és felügyeleti szerveiknek az a dolga, hogy – a hatékonysági követelmények tiszteletben tartásával – a város érdekeire is tekintettel legyenek, például a vezetőket helyből válasszák. A lakosságának az a dolga, hogy véleményt mondjon, és kifejezze egyetértését és ellenvéleményét. A fejlődés kulcsa pedig a szereplők összhangja.

Kutatói szemmel

Dr. Horváth Gyula az MTA KRTK Regionális Kutatások Intézetének tudományos tanácsadója, a PTE Közgazdaságtudományi Karának egyetemi tanára. Pro Régió, Akadémiai és Széchenyi-díjas. Számos hazai és nemzetközi tudományos és kutatócsoport tagja, külföldi egyetem oktatója.

– Dél-Dunántli identitásom van. Kaposváron születtem, több mint negyven éve élek ebben a városban. Feleségem szekszárdi, három gyermekem Pécsett született és nevelkedett. A közgazdaságtudományi kar első, alapító hallgatói közül való vagyok. Pályám a Dunántúli Tudományos Intézethez kötődik. Ez az intézet bizonyította azt, hogy lelkesedéssel, sok tehetséggel, a város, a régió és a nemzeti intézmények közötti hatékony együttműködéssel nemzetközi rangú kutatói közösséget lehet szervezni – fogalmaz életútjáról Horváth Gyula.

– Sikeres kutatói pályám kudarcai között tartom számon, hogy gyerekeim nem Pécsett – hanem külföldön és a fővárosban – teremtettek egzisztenciát, és a Pécs központú regionális kutatóhálózat az átgondolatlan akadémiai intézményhálózati átszervezés áldozatává vált – a három évtized alatt megteremtett értékekre nem lehet építeni. Bár kutatói tevékenységem ma már a nemzetközi regionális tudomány fejlődését szolgálja, aggodalommal teli érdeklődéssel figyelem a Dél-Dunántúl helyzetének alakulását. Tennék érte, ám úgy látom, erre nincs igény.