kóruskultúra

2018.07.31. 15:22

Pekingben tárgyalt Hoppál Péter a magyar-kínai kulturális ügyekről

A magyar-kínai kulturális kapcsolatok bővítéséről tárgyalt Pekingben az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke kedden.

MTI

Hoppál Péter az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a kínai kulturális minisztérium vezető tisztségviselőjével, Ju Kuannal megállapodtak a kétoldalú kulturális kapcsolatok bővítéséről, „kiemelten a kóruskultúra és a Kodály-módszer területén szakmai együttműködések magasabb szintre emeléséről”.

Pécs fideszes országgyűlési képviselője felidézte, hogy 2016-ban – a harmadik Orbán-kabinet kultúráért felelős államtitkárként – Szófiában írta alá a magyar kormány nevében a kínai kulturális miniszterrel közösen a két ország kulturális munkatervét. ”Azóta számos magas színvonalú kulturális csereprogram valósult meg a két országban„ – hangsúlyozta.

Hoppál Péter az elmúlt héten részt vett a Pekingi Nemzetközi Kórusfesztiválon és a lancsoui Sárga Folyó Nemzetközi Kórusfesztiválon a Pécsi Egyetemi Kórussal és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának dékánjával, Lakner Tamással, ahol koncerteket és workshopokat tartottak.

A politikus hétfőn a tiencsini zeneakadémia rektorával is tárgyalt a Kodály-módszer kínai elterjesztéséről és magyar szakmai kontroll lehetőségeiről – áll a kommünikében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!