Közélet

2009.06.02. 20:09

Piacosodik, a gazdaság felé nyit a Pécsi Tudományegyetem

Foglalkozás-egészségügyi központot avattak a Pécsi Tudományegyetemen. Itt a tervek szerint hamarosan nem csak az egész universitas dolgozói állományának, de a PTE összes hallgatójának kötelező munka- és pályaalkalmassági szűrését is bonyolítják majd.

Babos A.

A volt Gyermekkórház területén, a Nyár utcában nyolcmillió forintos fejlesztéssel kialakított központtól azt remélik, hogy a munka-egészségügyre fordított eddigi kiadásaikat jelentősen mérsékelni fogja, akár évi tízmillió forinttal is. E tevékenységet eddig külső vállalkozások végezték és végzik az egyetemnek. A főigazgató leszögezte, év végéig minden, a PTE-vel még szerződésben álló céggel szerződést bontanak.ű

Dr. Kollár Lajos kifejtette: egy korábbi kirendelt kincstári biztos adta utasításba, hogy a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást magukhoz kell vonniuk. Az ötletet olyannyira jónak találták, hogy tovább is gondolták. Egyrészt a központ gyakorló helye lehet a PTE Foglalkozás-egészségügyi Tanszékén tanuló hallgatóknak, másrészt a professzor jó esélyt lát arra, hogy a jövőben az egyetem kilépjen a piacra, és versenybe szálljon e területen, ekként is növelve a PTE bevételeit, és erősítve a pécsi universitas célkitűzését: egy modern európai, piacosodó, szolgáltató, a gazdaság felé nyitó intézmény kialakítását.

A főigazgató szerint több terület is a PTE látókörébe kerülhet a közeljövőben. Olyan szolgáltatások elindítására, erősítésére kell itt gondolni, amelynek felvállalásához Pécsett minden, szellemi, humán és infrastrukturális feltétel adott – fogalmazott. Így például sportorvosi igazolások kiadására, vagy épp a plasztikai sebészetre, de Horvátország uniós csatlakozása után dél felé is nyitnának fizetős egészségügyi szolgáltatóként. 

Több tízezer páciens

Néhány éve a hallgatókat is kötelezően szűrnie kellett volna a PTE-nek, sőt a munkaalkalmassági vizsgálatokat minden évben szükséges lett volna megerősíteni, ám eddig csak a dolgozókat látták el. A több mint 30 ezres hallgatói létszám miatt a diákok vizsgálata éves szinten a 80–100 milliós nagyságrendet is elérhette volna piaci áron. Úgy tudjuk, a kiadások miatt más egyetemek sem állnak jól e téren. Most azonban Pécsett nem csak a munkaalkalmassági vizsgálatokat végeznék el, de a vidéki hallgatóknak háziorvosi szolgáltatást is kínálnának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!