Közélet

2011.03.18. 20:26

Pogányi reptér: élénkül az érdeklődés

Élénkül az érdeklődés a városvezetés szerint a pogányi reptér iránt: magyarok mellett olaszokkal, kínaiakkal is tárgyaltak. Pécs jelentős ingatlanbevétellel számol idén, amiben kulcsfontosságú a reptér.

Babos Attila (Dunántúli Napló)

Egyelőre első körös tárgyalásokat folytatnak a pécs-pogányi reptér tervezett eladásával kapcsolatban a város vezetői, de kétségtelenül élénkül az érdeklődés a légikikötő iránt, tudtuk meg Csizi Péter pécsi alpolgármestertől. Maga is tárgyalt már több befektető-jelölttel – pénteken az egyikkel, s a jövő héten is szerepel ilyen konzultáció a naptárában –, de Páva Zsolt, Pécs polgármestere személyesen is egyeztetett más érdeklődőkkel. A reptér kapcsán magyarok mellett olaszok, németek, kínaiak is felmerültek esetleges befektetőként.

A legfontosabb megállapítás azonban a jelennel kapcsolatos az alpolgármester szerint, mégpedig az, hogy a reptér üzemel, van forgalom, sőt az üzemelési költségek csökkentése ellenére is jó évet zártak már tavalyelőtt is, múlt évben pedig különösen.

Csizi Péter szerint az is biztos ugyanakkor, hogy a reptérrel kezdeni kell valamit, mert bár van előrelépés a korábbiakhoz képest, a légikikötő többre hivatott, jóval nagyobb forgalmat képes lenne lebonyolítani.

Az alpolgármester arról is beszélt, hogy különböző befektetői elképzelések élnek Pécs-Pogánnyal kapcsolatban, ez kiderült az elmúlt hetekben zajlott tárgyalásokon is. Nincs sok közös pont, ami azt is jelenti szerinte, hogy sok lehetőség rejlik a reptérben. Van, aki a személy-, más a teherforgalomra helyezné a hangsúlyt. Megint más konkrét repülőjáratokban gondolkodik. Ráadásul nem mindenki osztja azt az általánosan elterjedt nézetet, miszerint mindenképp meg kellene hosszabbítani a jelenlegi kifutópályát.

Nem beszélhetünk állóvízről tehát, de sok dolog képlékeny még Pécs-Pogánnyal kapcsolatban. Hisz a reptér értékesítése nem sokkal a terminálépület 2006-os átadása óta napirenden van, ám egyelőre csak érdeklődőkről hallottunk.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Van, amikor nagy az élet a pogányi reptéren (fotó: Laufer László)
[/caption]

Pogányt egyelőre nem avatták be a részletekbe

Egyelőre senki sem kereste meg Pogányt a reptér jövőjével kapcsolatos elképzelésekkel, sem a megyeszékhelyről, sem a lehetséges befektetői oldalról, közölte Dragovácz Ágnes, Pogány polgármestere. Márpedig az teljesen bizonyos, hogy Pogány nélkül nem lehet teljes a siker e kérdésben, hisz a telek 62 százaléka, a még jelentősebb vagyon 25,33 százaléka a község tulajdonában van. A működtető cég az egyedüli, amelyben nincs részesedésük.

Egyébként – mint az ismert is – Pécs és Pogány mellett a Baranya Megyei Önkormányzatnak van érdekeltsége a reptérben. Arról nem kívánt nyilatkozni a polgármester, hogy egyáltalán hozzájárulnának-e az eladáshoz. Korábban ugyanis volt olyan hivatalos vélekedés Pogányban, hogy semmi pénzért sem adják el a telket. Az is biztos ugyanakkor, ismerte el Dragovácz Ágnes, hogy a pogányiak egy része ma sem nézné jó szemmel a kifutópálya meghosszabbítását és nagyobb utasszállító gépek közlekedését.

Idén elvileg csak sportra költhetnék a befolyó pénzt

Két dolog bizonyosnak látszik a reptérrel kapcsolatban. Az, hogy Pécs 2011-es költségvetése szempontjából kulcsfontosságú a repülőtér eladása, abból ugyanis 3 milliárd forint bevétellel számol a megyeszékhely, miközben minden más, mintegy húsz kulcsfontosságú, eladó ingatlanból 3,4 milliárd forintot remél az önkormányzat. Márpedig épp ennyit, 3,4 milliárd forintot terveztek be az idei büdzsé bevételi oldalán ingatlaneladásból.

A másik, ha sikerül is értékesíteni a légikikötőt, egyelőre jogszabály-módosítás nélkül nem költheti bármire, szabadon Pécs (és Pogány sem) a befolyó pénzt. Annak idején ugyanis, 1997-ben 15 éves elidegenítési tilalom fejében kapta meg az államtól Pécs és Pogány a volt MHSZ-repteret. Eladhatják eközben is, ám akkor a pénzt kizárólag sport támogatására, sportcélú fejlesztésekre költhetik el, ez volt az állam feltétele. Csizi Péter alpolgármester megjegyezte, bárcsak ott tartanának már, hogy ez a legnagyobb problémájuk.

Babos Attila (Dunántúli Napló) Van, amikor nagy az élet a pogányi reptéren (fotó: Laufer László) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!