Közélet

2015.01.27. 17:08

Polgármesterek: mások is lemondhatnak?

A kistelepüléseket vezető polgármesterek többsége jóval kevesebbet keres, mint korábban. Bezedek polgármestere ezt egyenesen megalázónak érezte, ezért lemondott. Mások is fontolgatják, hogy veszik a kalapjukat, ugyanakkor vannak, akik nem értik, mire a felháborodás.

Máté Balázs (Dunántúli Napló)

Amint arról hírt adtunk, Hoffmann Antal, Bezedek polgármestere bejelentette lemondását, mivel megalázónak érezte tiszteletdíja összegét, ami nettó 51 ezer forint, a költségtérítés pedig nettó 7854 forint havonta.

Mellette más polgármesterek is elégedetlenek, akik között vannak, akik szintén távozásukat fontolgatják.

Fizetésük csökkenésének hátterében a 2012-ben elfogadott önkormányzati törvény áll, amelynek egyik következményeként tavaly októbertől átalakították a polgármesterek illetményére vonatkozó szabályozást. Míg korábban a képviselő-testületek bizonyos határokon belül dönthettek a polgármesteri fizetésről, az új szisztéma szerint az összeg fix, és a kistelepülések döntő többségében kevesebb, mint korábban (csak azokban a falvakban nem, ahol korábban is a minimumszint közelében maradtak). Ráadásul a költségtérítés összege is csökkent: míg ezt megelőzően annak maximális mértéke a tiszteletdíj harminc százaléka volt, ma már csak tizenöt.

Az ötszáznál kevesebb lakosú falvakban a helyettes államtitkári fizetés húsz százaléka a polgármesterek illetménye, ami bruttó 149 ezer forint (a társadalmi megbízatásúaké ennek mintegy fele), több mint százezerrel kevesebb, mint 2014 októbere előtt. A következő, 501–1500 közötti kategóriában a főállásúak fizetése bruttó 299 150 forint, a korábbihoz képest több tízezerrel kevesebb. Az ennél népesebb települések esetében a különbség kisebb.

Lapunk úgy tudja, az érintett polgármesterek egy része arra készül, hogy közösen lépnek fel fizetésük felemelése érdekében, rövidesen erre irányuló aláírásgyűjtés is kezdődhet körükben.

Azt hitték, úgyis megváltozik az összeg – „Mindenki tudta, mire számíthat”

Ács Imre, Kisdér polgármestere elmondta, hogy az illetménye bruttó 40 ezer forint, ebből az adó elvisz 16 ezret. A költségtérítése megfeleződött, ma 6500 forint. „Mindenki döntse el, ez sok vagy kevés”. Kifejtette, többen azt gondolták, hogy a tiszteletdíjakat illetően a választások után módosítani fog a kormány, és több pénzt kapnak a kistelepülési polgármesterek, de ez nem így történt, és jelei sincsenek a változtatásnak. Hozzátette, több a becsület, mint a pénz, így aki kevesli a juttatását, s inkább lemond, tisztességesebben jár el, mintha valamilyen kerülő úton teremtené elő a költségeit fedező pénzt. A faluját a hetedik ciklusban vezető polgármester megjegyezte ugyanakkor azt is, a sok „önhikis” település vezetőjétől senki nem kérdezte meg, hova is lett a pénz – pedig az is megérne egy misét.

Lépold Katalin, Bár polgármestere szerint nyilvánvaló, hogy nincsenek túlfizetve a kistelepülések vezetői, de mindenki pontosan tudhatta már akkor is, hogy mire számíthat, amikor jelöltette magát. Ráadásul a polgármestereknek lényegében semmilyen kontrolljuk nincs, akkor is megkapják a pénzüket, ha rosszul dolgoznak.

– A versenyszférához képest köszönőviszonyban sincsenek a velük szemben támasztott elvárások – jelentette ki Bár polgármestere.

Címkék#bár#Ág

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!