Profi adománygyűjtők segítik az orvoskart

Az amerikai filmekből ismerős lehet, hogy minden kórházat, egészségügyi centrumot, egyetemi épületszárnyat valamelyik nagy adománytevőről neveztek el. Ez nálunk még szinte ismeretlen, ám Pécsett szeretnének valami hasonlóval próbálkozni. Amikor a közelmúltban dr. Németh Péter orvoskari dékán dr. Pintér Andrást, a Gyermekklinika emeritus professzorát bízta meg az adománygyűjtés koordinálásával, voltaképp egy tapasztalt „szakembert” kért fel: a neves gyermeksebész az utóbbi évek során számos olyan támogatást szerzett intézményének, amiknek segítségével megújulhatott a gyermeksebészeti osztály.

A múlt héten a dél-carolinai Greenville városában működő egyetem két profi adománygyűjtője (fund rising), George és Crissy Maynard járt itt, hogy tájékozódjon a pécsi helyzetről, majd januárban egy tanulmányban összegezzék tapasztalataikat és adjanak néhány tanácsot.

A nem titkolt cél: egy olyan Hallgatói Központ felépítése, ami méltó a több ezer orvoskari hallgató amúgy nagyon magas, nemzetközileg elismert szakmai képzéséhez – csak éppen ez az infrastrukturális háttér hiányzik.

– Az adományozás kultúrája az USA-ban nagy hagyományokra tekint vissza, mi magunk is mintegy harminc éve dolgozunk ezen a területen. Azt szoktam mondani, a mi feladatunk az, hogy egy jó farmerhez hasonlóan elültessük a magot, gondozzuk, neveljük, és majd ha eljön az ideje, lehet aratni. Jelen esetben a pécsi egyetemistákról beszélünk – mondta George Maynard.

Az amerikaiak a Pécsett töltött egy hét alatt felmérték: a PTE Orvoskarnak elemi szüksége van a külföldi diákokra, de nem csak az általuk befizetett pénz miatt. A nemzetközi csapat érdekesebbé teszi az intézmény életét, feldobja a közösséget, ám hozzá kell segíteni őket, hogy minél jobban érezzék magukat. Ehhez kellene a Hallgatói Központ: könyvtárral, tanulóhellyel, internetes szobákkal. A megvalósuláshoz szerintük sok mindenkit meg lehetne szólítani, elsősorban a kar volt hallgatóit:

– Nálunk otthon nagyon működik az ún. alumni mozgalom, az öregdiákokra mindig lehet számítani, ugyanis ők azok, akik jó érzéssel gondolnak viszsza egykori iskolájukra, és szívesen adnak vissza oda, ahonnan ők is oly sokat kaptak – véli George, majd felesége, Crissy hozzáteszi:

– Példa kell, és látjuk, hogy a jó példa is ragadós. De tény, hogy az embereket meg kell szólítani, hiszen nemegyszer az derül ki, hogy csak azért nem adakoznak, mert meg sem kérték rá őket...

A két főállású dél-carolinai egyetért abban, hogy ez a fajta jótékonykodás gondolkodásváltással is kell, hogy járjon. Amikor már nem az egyén fontos csak, hanem a közösség is, annak a belátása, hogy egy egyetemi kar „helyzetbe hozása” mindenkinek jó, aki a környezetében él.

Pintér András elmondta, hogy a honi gyakorlat még tényleg gyerekcipőben jár. Az amerikaiak mögött egy nyolcfős stáb segíti a munkát, míg nálunk szinte semmilyen személyi feltétel nem adott az elhatározáson túl. Ezen (is) kellene változtatni a jövőben.

Méhes Károly (DN) -->