Közélet

2014.10.16. 12:33

PTE-Samsung-paktum: együtt lépnének előre a gyógyításban is

A hazai felsőoktatási intézmények közül elsőként kötött stratégiai partneri együttműködési megállapodást a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a Samsung Electronics Magyar Zrt.-vel - jelentették be a baranyai megyeszékhelyen csütörtökön.

F. Z. (Dunántúli Napló)

Több szempontból is rendhagyó megállapodást írtak alá a Pécsi Tudományegyetem képviselői a Samsung Electronics Magyar Zrt. vezetőségével. A PTE ugyanis az első a hazai felsőoktatási intézmények közül, amely stratégiai partneri együttműködési szerződést kötött a céggel – ez önmagában is komoly teljesítmény, ám a képet tovább színesíti, hogy a közös tervek valóban előremutatóak.

A stratégiai megállapodás első lépése a Pécsi Tudományegyetem szakértelmét és a Samsung korszerű technológiai tudását ötvöző egészségügyi szoftveres alkalmazások tervezése és kidolgozása lesz. Ennek eredményeképpen olyan fejlett, valódi piaci igényeket kielégítő szoftverek jelenhetnek meg, amelyek aktívan hozzájárulhatnak a lakosság egészségi állapotának javításához. Szó van még a Samsung Smart School koncepció meghonosításról pécsi iskolákban (ennek részeként a sulikban a legmodernebb eszközöket használhatnák a diákok és a tanárok). Végül, de nem utolsósorban a vállalat közép távú terve az, hogy az egyetemmel közösen egy olyan orvosi fejlesztési és oktatási centrumot hozzon létre, amelyben orvosi ötletek prototípusai készülhetnek el.

– Már korábban többször elhangzott, hogy szeretnénk nagy cégeket idecsábítani – mondta az aláíráskor Bódis József, a pécsi egyetem rektora. – A Samsunggal kötött megállapodás ebbe a sorba jól illeszkedik. A feladat most az, hogy ezeket az elképzeléseket tartalommal is feltöltsük, azaz konkrét lépések is történjenek. A megállapodásból mind az egyetem, mind a cég, mind Pécs városa profitálni fog, ehhez kétség sem férhet. Hogy mást ne mondjak, a Samsung segítségével a közeljövőben az informatika-oktatásunkat is fejleszteni szeretnénk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!