Közélet

2010.06.20. 20:22

PTE: visszautasítja az EHÖK-elnök a rektor finom utalásait

Túl erős a hallgatói érdekképviselet a PTE szenátusában a rektor szerint - a hallgatói önkorményzat viszont azt tartja furcsának, hogy ez Gábriel Róbertet megválasztásakor nem zavarta.

F. Z. (DN)

Néhány napja a Pécsi Tudományegyetem leköszönő vezetője búcsúinterjújában azt mondta: a szenátusi matematika alapján tisztán látszik, hogy a hallgatók szinte egyöntetűen nem őt támogatták a rektorválasztáskor. Gábriel hozzáfűzte, hogy véleménye szerint a hallgatói érdekképviselet túlreprezentált a szenátusban, s számára ez különösen azért fájó, mert szerinte olyanok szavaznak fontos kérdésekben, akik jobbára csak néhány évig kötődnek az egyetemhez. („Az megint más téma, hogy a hallgatókat valóban reprezentálják-e másod-, harmaddiplomások, akik inkább már saját, nem egyetemi életüket szervezik” – tette hozzá Gábriel.) A kijelentések nem maradtak visszhang nélkül.

– Meglehetősen furcsának tartom, hogy a PTE leköszönő rektora, dr. Gábriel Róbert éppen most tartja túlzottnak a hallgatói részvételt a szenátusban – mondta el lapunknak Herendi Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának elnöke. – Ez különösen annak fényében érthetetlen, hogy sem 2007-es megválasztásakor, sem rektori ciklusa alatt nem adott hangot ilyen irányú aggodalmainak.

A hallgatói önkormányzat elnöke hozzáfűzte: azt sem érti, hogy Gábriel Róbert miként lehet ennyire biztos abban, hogy a hallgatói szenátorok nem rá szavaztak, hiszen a döntést mindenkinek egyedül, a szavazófülke magányában kellett meghoznia a rektorválasztó szenátuson.

Herendi Ferenc szerint a rektor azon állítása sem állja meg a helyét, hogy a hallgatókat olyanok képviselnék, akik már csak laza szálon kötődnének az egyetemhez, hiszen a kari önkormányzatok elnökeit közvetlenül választják meg az egyetemisták, ráadásul a hallgatói vezetők túlnyomó többsége nappali képzésben, első diplomájáért tanulva végzi a hallgatói érdekek képviseletét, nem másod-, avagy harmaddiplomásként, ahogy azt Gábriel Róbert állítja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!