Közélet

2009.01.13. 09:26

Rendőrt hívtak a rendrakókra

A közelmúltban két idősebb és egy fiatal Somogy megyei, lakócsai férfi úgy gondolta, hogy végez némi társadalmi munkát Baranyában, miután úgy vélték, tarthatatlan állapotok uralkodnak a Sellyéről Szigetvárra vezető út egyik leágazója körül, közvetlenül Drávafok után.

B. Z.

Az út innen Lakócsa, illetve Barcs felé visz. A megyehatár pár száz méterre van, a somogyiak szerint ez a szakasz, az út mentén, a senki földje, évek óta nem gondozzák. A kereszteződés a dzsungel miatt balesetveszélyes. Ezért határozták el, hogy ingyen kitakarítják a környékét. Ősszel a közútkezelő kivágatta a közeli kőriseket, de az ágak az út szélén maradtak, növelve a káoszt.

A munka rendben is folyt, mígnem megjelent egy útellenőr, aki – miután nem tudtak felmutatni engedélyt, és folytatták a munkát – rájuk hívta a szigetvári rendőröket, akik úgy tudták, három fatolvajért mennek a helyszínre. Időközben kiderült, hogy nem érte kár a területgazda közútkezelőt, ahonnan telefon érkezett: a somogyiak csak azért mentek oda, hogy összedobálják az útra lelógó ágakat.

Kis István, a Magyar Közút Kht. regionális főmérnöke kivizsgáltatta az ügyet, és lapunkat úgy tájékoztatta, hogy valóban így történt az eset. Ám bármennyire is a jó szándék vezette a lakócsaiakat, a törvény szerint a közúton és annak a közvetlen környezetében történő munkavégzéshez a közútkezelő engedélye szükséges, ebben számos előírás, kötelezettség szerepel. Miután a társadalmi munkásoknak nem volt ilyen engedélyük, az útellenőr jogszerűen járt el.

A közútkezelő nem zárkózik el attól, ha valaki közre akar működni bizonyos munkákban, ám ez önkényesen nem történhet.

Címkék#Drávafok

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!