Közélet

2009.02.09. 07:04

Retro 89: Ki lesz Pécs polgármestere?

Ki lesz Pécs polgármestere? A várható jelöltek: Molnár Zoltán, Szűcs József, Brandstätter György, Révész Mária.

Szerkesztette: Zsigmond József

Ki lesz Pécs polgármestere?

Számokkal kezdem. Tényekkel alátámasztva szeretnék beszámolni a Hazafias Népfront Pécs városi elnökségének tegnapi üléséről. A téma Pécs Város Tanácsának elnöki pozíciója. Ismeretes, hogy ebben az ügyben nemcsak a tanácstagokat kérdezték meg az előkészítési folyamat során; minden pécsi állampolgárnak jogában állt, hogy telefonon, vagy írásban elmondhassa véleményét: a tanácstagok közül kit, kiket tart alkalmasnak arra, hogy az általános népképviseleti választások előtt, legalábbis egy-két évre, Pécs polgármestere legyen.

Következzenek a számok: a lakosság, azaz a pécsiek közül, a Dunántúli Naplóban, valamint a népfront helyi szervezetei által nyilvánosságra került lista és lehetőség alapján 1095 vélemény érkezett, közülük 100 telefonon.

A nehezen ellenőrizhető pontos létszám összesen 18 embert látott alkalmasnak a tanácselnöki poszt betöltésére. Az említett lakossági vélemények alapján  Molnár Zoltán ( a városi tanács elnökhelyettese) 45,5 százalékot kapott, Révész Mária (a JPTE oktatója) 34,9 százalékot mondhatott magáénak, Brandstätter György ( a megyei tanács osztályvezető-helyettese) 14,9 százaléknyi szavazatjelölést kapott. Rajtuk kívül elenyésző mennyiségű vokshoz 15 más tanácstag is hozzájutott.

Érdekes volt, hogy miután a tudósító kérésére végül is az elnökség hozzájárult, hogy azonnal név szerint is említhessünk jelölteket, hozzátették azt is, hogy a tanácstagok voksai a fontosabbak. Most ez következik: a 92 közül, felkérő levél alapján 82 tanácstag mondott véleményt. Szóval, a tanácstagok 18 személyt jelöltek összesen. Az első helyre Molnár Zoltánt jelölték 54,8 százalékkal (45 tag). Tízen jelölték elsőnek Szűcs Józsefet, a megyei tanács osztályvezetőjét, nyolcan Szabó Nándort, hatan Brandstätter Györgyöt ...
(Bozsik L.)

Vezető nélkül száguldott a mozdony

Hétfő este a pesti gyors annak rendje és módja szerint 18.40-kor "startolt" a Déli pályaudvarról. Az emberek, akik hagyományos 3 órára számítottak, nagyot csalódtak, hiszen a vonat több mint 1 órás késéssel érkezett Pécsre. Az ok: könnyen tragikus lehetett volna, Fortuna azonban a MÁV mellé szegődött, így utólag, mint egy ritka történetről beszélhetünk az esetről.

Ott kezdődik, hogy Döbröközön egy "csupasz" mozdony éppen induláshoz készülődött, mikor a masiniszta ügyintézés végett még pár percre magára hagyta a dízelt.

Az "anyátlanná" vált vonat gondolt egyet, s elindult, nem kis megrökönyödést okozva az állomás személyzetének és a megriadt "vezetőnek"; csak gurult, gurult, 15 km/óra sebességgel, míg végül a dombóvári szakemberek "megfékezték a kitört járatot".
T.T.

Bányász lakóterület a pécsi Kelet-Meszesen

Elkészült egy tervjavaslat Meszes keleti részén egy 18 hektáros terület beépítéséről. Ezt a javaslatot február 15-én megvitatja a 2-es számú tanácskozási központ, majd február 17-én a városi tanács végrehajtó bizottsága dönt a megvalósításáról. A pécsi polgárok akár ma megtekinthetik a városháza második emeleti folyosóján kitett paravánokon. Módjuk van a véleményük közlésére is.

A DTV-nél kidolgozott tervjavaslat szerint ezen a 18 hektáros területen - a Tolbuhín út keleti oldalán lévő családi házas telkek és pécsszabolcsi vízfolyás, valamint a Pécsváradi út mentén kialakítandó negyedközpont és a meszesi általános iskola között van - 390 új otthon lehet majd építeni...
Gáldonyi M.

Új műtéti eljárás - vállalatok támogatásával

Az ízületek felnyitás nélküli operációjánka feltételeit teremtették meg több vállalat támogatásával a Pécsi Orvostudomáyni Egyetem ortopédiai klinikáján. Vidéken elsőként a mecsekaljai városban vezették be az ízületek állapotának belső vizsgálatára és feltárás nélküli műtétre alkalmas eljárást az orthroscopiát. Az első tapasztalatok rendkívül biztatóak...

Hajóépítők Mohácsi-szigeten

Hazánkban régi formájú haltároló és árusító bárkát csak a mohácsi halászati tsz-ben készítenek. Ezzel a céllal egy ötfős hajóácsüzem működik Mohácsi-szigeten. Tegnap felavatták a legújabb bárkát, a Pápi névre keresztelt vízi járművet, amelyet a paksi halászati tsz rendelt meg, hogy ezzel váltsa fel a húsz év alatt kiöregedett Pöttyöst a Duna-parton. A keresztelőn Tófei Károlyné elnöknő vágta a pezsgősüveget a hajóoldalnak ...
Cs.J.

A szerkesztőség postájából

Vonatjegyet kap a fosztogatók leleplezője

Az elmúlt időszakban néhányszor utasaink panasszal fordultak a szerkesztőséghez, miszerint vonataink nem minden esetben közlekednek problémamentesen.

Ilyenkor a rendkívüli események kivizsgálása, a szükséges intézkedések megtétele, s nem utolsósorban az utazóközönség megnyugtatása érdekében megkeresték igazgatóságunkat.

Ez alkalommal a MÁV Pécsi Vasútigazagatósága kér segítséget, hogy az 1989. január 26-án Budapest Déli pályaudvarról 15.40-kor induló Mecsek-expressznél és a 18.40-kor induló, Pécsre közlekedő gyorsvonatnál történt eseményekre az újságolvasók figyelmét felhívjuk.
Ezen a napon a 806. sz. Mecsek-expressznél menet közben ismeretlen személyek 4 vasúti kocsi mellékhelyiségében 4 WC-csészét összetörtek. A keletkezett kár: 2964 forint.


Ugyancsak január 26-án a 808. sz. gyorsvonatnál ismeretlen személyek 5 vasúti kocsi mellékhelyiségében 12 szappanadagoló berendezést és 2 ékszerasztalt megrongáltak. A keletkezett kár: 3558 forint.
Jelenleg a MÁV is gazdasági nehézségekkel küzd, és az ilyen cselekedetek csak nehezítik - az egyébként is szűkre szabott fenntartási keretek között - a kulturált utazás biztosítását, a személyszállítás zavartalan lebonyolítását.
A vasúti kocsik rongálóinak, fosztogatóinak leleplezőit a vasútigazgatóság az okozott kár mértékétől függően szabadjegy-jutalmazásban részesíti.

Fényes József, igazgató, MÁV Pécsi Igazgatóság

E héten megy a tiltakozó levél

Ismert: a Dunántúli Napló Panoráma kiadványában rövid hír jelent meg arról, hogy állítólag a tavaszi bajnoki folytatás bojkottjára készülnek az NB-s labdarúgócsapatok azért, mert többen is nehezményezik, hogy a vesztegetési botrányba keveredett labdarúgók közül Détári Lajos és Fitos József büntetése úgymond igen enyhe.

Kedden az MLSZ részéről Czékus Lajos főtitkár-helyettese elmondta az MTI munkatársának: igencsak sérelmes a DN Panoráma eljárása. Czékus Lajos azt ígérte, szerdán további "közvéleméynkutatást" végeznek NB I-es és NB II-es csapatok körében, elsősorban az NB-s csapatok ligáit kérdezik, egyáltalán hallottak-e a készülő furcsa akcióról?
Megtörtént a további kérdezősködés? - kérdezte szerdán Czékus Lajostól az MTI munkatársa.

- Természetesen - hangzott a válasz. - Szániel János, az NB I-esek ligájának elnöke is légből kapottnak, nevetségesnek tartja a hírt. A liga nevében elhatárolta magát az ilyesféle bojkott-tervektől.
Az MLSZ arra készül, hogy a pécsi lap híre kapcsán a Magyar Újságírók Szövetségénél tesz panaszt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!