Közélet

2015.10.15. 17:03

Sikeres turistaszezon? Hozz egy kórusfesztivált Pécsre!

Megvan a biztos recept a megyeszékhely idegenforgalmának fellendítésére: az Europa Cantat idején nemcsak a város telt meg élettel, zsúfolásig tele voltak Pécs szállodái, de még a környező települések szállásadói is.

Kaszás Endre

Amit július–augusztus váltóján csak a szemünkkel tapasztalhattunk – hogy tele volt a város –, az most a számok nyelvén is bizonyossá vált. A legfrissebb statisztikák szerint a szóban forgó két hónapban a vendégek száma is több ezerrel ugrott meg az előző év hasonló időszakához képest, a vendégéjszakák száma ennél is nagyobb ütemben emelkedett.

– A július és az augusztus is kifejezetten jól alakult, és ez magával húzta az egész nyarat – mondta érdeklődésünkre az egyik négycsillagos pécsi szálloda képviselője. – A kiemelkedő teljesítmény azonban sajnos csak szezonális, és egyértelműen az Europa Cantat eseményéhez köthető.

A szakemberek szerint adott tehát a recept Pécs idegenforgalmának fellendítésére. Nem kell más, mint évente legalább egy, de ha lehet, akár több ilyen kaliberű rendezvénnyel jelentkezzen a város. A módszer működőképességét korábbi események is mutatják, elég csak a szenior tájfutó, illetőleg a veterán rali világverseny vendégvonzó sikerei­re utalni.

A visszajelzések alapján a kórusfesztivál, illetve korábban a tájfutó rendezvény sikere nemcsak a szállodai foglaltságban mutatkozott meg. Mindkét esemény idején jelentősen megnőtt a vendéglátóhelyek forgalma, de nem panaszkodhattak a taxisok, ajándékboltosok sem.

Míg az első félévben a vendégforgalom jelentős részét (85 százalék) továbbra is a belföldről érkező látogatók adták, a második félév első két hónapja már változtatott az arányokon. Az idegen ajkúak többsége (38 százalék) Németországból, Csehországból és Ausztriából érkezett a megyébe. A külföldi turisták a hazai vendégekhez képest nagyobb arányban igényeltek szállodai ellátást, és hosszabb ideig is maradtak.

Idén eddig kiválóan teljesítettek a vidéki bástyák is

A harkányi hosszú vesszőfutás végét jelentheti talán, hogy idén nyáron a szobafoglalások tíz százalékkal múlták felül a tavalyit. A jól ismert baranyai fürdővárosban a nyári vendégek 90 százaléka külföldi volt, érdekesség, hogy a lakókocsis helyeken ebben az időben 100 százalékos volt a külföldi foglalás, a lehetőséget főként német, holland és belga turisták veszik igénybe.

A Bikali Élménybirtok idén ünnepelte 5. évfordulóját, ennek apropóján öt kiemelt nyári programmal várták a látogatókat. A programok kivétel nélkül már az események időpontja előtt megteltek, sőt a lovas színházi produkcióból egy ráadás előadás megtartására is volt igény. A statisztika szerint idén egyötödével több látogató érkezett az élménybirtokra, mint 2014-ben.

Villányba főként az őszi időszakban, a borfesztiválok időszakában érkeznek a vendégek. Ezért örömteli, hogy idén a nyári szezonban megközelítőleg 45 százalékkal több vendég látogatott a vörösbor városába a tavalyi év azonos időszakához képest.

Tovább maradtak

Az elmúlt esztendőkben már azt is jó eredménynek tartották a megye turisztikai szakemberei, ha éves szinten a vendégek átlagos tartózkodási ideje megközelítette a két napot Baranyában. Ha számításba vesszük, hogy Harkányban, Orfűn, Bikalon jellemzően ennél hosszabb ideig maradnak a turisták, akkor az egyértelműen mutatja, hogy a megyeszékhely amolyan „egyéjszakás” célpont, vagyis egynapi szállást igényelve maximum két napot töltenek itt a vendégek. Ezen a téren is jó ellenpéldának bizonyult az Europa Cantat, ugyanis július–augusztusban Pécsett is bőven 3 nap fölé emelkedett az átlagos tartózkodási idő.

Egyházi erősítés

A baranyai megyeszékhely tavaly kilencedik volt a hazai nagyvárosok, turisztikai célpontok versengésében. Jó esély mutatkozik arra, hogy idén akár előre is léphet. A kiegyensúlyozott teljesítményt Pécs állandó értékein túl olyan eseményeknek, illetőleg fejleményeknek köszönheti, mint az Europa Cantat fesztivál, az augusztus 20-a idején tapasztalt telt ház, illetőleg most a hagyományosan sok vendéget vonzó szeptember–októberi fesztiválok és kulturális programok. Már idén sokat lendíthetnek a vendégforgalmon a Pécsi Egyházmegye új látványosságai, a székesegyház kilátója, a püspöki magtár, a palota megnyitása.

Címkék#Bikal

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!