Közélet

2016.01.25. 15:13

Sok helyen megújul a vízvezeték Régi-Kertvárosban

Tizennégy utcában összesen 6400 méteren újul meg a víz- és szennyvízhálózat Régi-Kertvárosban ebben az esztendőben, jelentette be sajtótájékoztatón Csizi Péter, a terület pécsi országgyűlési képviselője, és Kövesi Mária, a városrész önkormányzati képviselője.

Babos A. (Dunántúli Napló)

Egy területen, a Honvéd téren már hétfőn elindult a munka, annak dandárja azonban majd tavasszal és nyáron valósulhat majd meg az ígéret szerint.

A fiatal országgyűlési képviselő közölte, hogy a fejlesztést a Tettye Forrásház Zrt. hajtja végre, teljes egészében városi forrásból, mintegy félmilliárd forint értékben, a jórészt a ‘30-as években épült hálózaton.

Csizi Péter szerint a most meginduló program is bizonyítéka annak, hogy jó döntést hozott Pécs, amikor a francia többségi tulajdonból visszaszerezte a vízszolgáltatást. A Tettye Forrásház ugyanis még a rezsicsökkentések ellenére is élen jár a fejlesztésekben,  az elmúlt években saját forrásból 4,29 milliárd forintot fordított a pécsi és környékbeli települések víziközműveinek ütemezett felújítására.

Hozzátette: idén – a kertvárosi nagy munkán túl – további egymilliárd forint értékű felújítást tervez a Tettye Forrásház Zrt. a város több pontján, összesen 24 utcát érintően.

A lezárásokról, korlátozásokról időben értesítenek

A városrészben élők számára amiatt is különösen fontos lesz a beruházás, mert nemcsak a közművek, hanem az érintett területeken az utak is megújulnak, közölte Kövesi Mária. A fideszes önkormányzati képviselő szerint ezzel régi adósságot pótol a városrészben élők számára Pécs vezetése.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a rengeteg pozitívumot hozó fejlesztés kis türelmet és megértést is megkövetel majd a területen élőktől, hiszen  az építkezés időszakos forgalomterelésekkel, lezárásokkal is együtt járni, azonban a lezárást mindig minimalizálják, és az éppen szükséges szakaszokat fogja az érinteni, és nem érinti a reggel 8 előtti, valamint a délután négy óra utáni időszakokat. Az érintett lakókat pedig előzetesen – postaládákba kézbesített szórólapokon – tájékoztatni fogják a munka ütemezéséről és az aktuális korlátozásról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!