Sportáruházból sportáruházba

– Sok külföldre költözőnél volt valami utolsó csepp a pohárban, ami miatt úgy döntöttek, új életet kezdenek egy vagy több országhatárral odébb. Önöknél is?
– Már régóta érlelődött bennünk a dolog, de igazából volt munkánk, mellette egy működő méhészetünk, két kisgyerekünk, saját házunk, kevés hitelünk. Szóval rendben voltunk. Aztán egy napon, egy esti híradó után a feleségem azt mondta, nekünk el kell mennünk innen, mert húsz éve csak várjuk, hogy jobb legyen, de láthatóan ez nem fog bekövetkezni.

– Ennyi elég is volt a nekivágáshoz? Egy híradóbejátszás?
– Mindig úgy próbáltunk élni, hogy mi hozzuk meg a döntést a sorsunkról, addig, amíg megtehetjük, s ne a körülmények kényszerítsenek bele bizonyos helyzetekbe. Ha te döntesz, akkor senkit nem hibáztathatsz utólag. Sok magyar azért indul el, mert már nincs választása, és úgy látom, hogy leginkább ők azok, akik nem tudják elfogadni, hogy itt kell lenniük, ezért aztán mindenben hibát találnak. Magunk miatt talán mi sem indultunk volna el, de a gyerekeinket biztonságban, jó körülmények között akarjuk felnevelni. Mindent tudatosan építgettünk, alakítottunk a következő pár hónapban.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] A természetközeli élet nagy előnye a kisvárosnak - vallja Lében Antal
[/caption]

– Mi most a munkája odakinn?
– Kicsit több mint két éve, 2013. július elsejével kezdtem dolgozni a trauni Intersportban. Sokáig osztályvezető voltam, a reklamációs ügyek, az árukészlet karbantartása és az értékesítés is hozzám tartozott, a közelmúltban viszont előléptettek áruházvezető-helyettessé. Szervizesként kezdtem, télen sí, nyáron bicikli. Pécsett is az Intersportnál dolgoztam, ezért gondoltuk, hogy itt is ezt kellene továbbvinni első körben. Minden viharos gyorsasággal történt, az első munkahelyről, ahová elküldtem az önéletrajzomat, behívtak interjúra, és fel is vettek. A rendszer ismerete kompenzálta a nyelvbeli hiányosságokat, és ahogy egyre jobban ment a nyelv, úgy szépen lassan araszoltam előre a ranglétrán is.

– A család mikor követte?
– Az egy hónapos próbamunka után. Egy felső-ausztriai, 7000 fős kis fürdővárosba költöztünk, 35 hektáros parkkal a közepén. Gyakorlatilag ott élünk, ahová mások vakációzni járnak. Szállodák, éttermek, játszóterek, kerékpárutak, zöld környezet mindenütt. Ez nagyban megkönnyíti, hogy úgy érezzük: jó döntést hoztunk. Két kisgyermekünk van, és az ő szempontjukból is mindenképp nyugodtabb, családiasabb ez a környezet, mint egy nagyvárosi. Mind az iskolával, mind az óvodával elégedettek vagyunk. Itt még teljesen normális, hogy az elsős kisgyerekek egyedül járnak iskolába, a szülők nem féltik őket elengedni...

– Szavaiból úgy tűnik, hogy hosszú távra terveznek odakinn...
– Igen, a terveink szerint nagyon-nagyon sokáig maradunk itt. Ugyanakkor ha öt éve valaki megkérdezi, hogy valaha elhagyom-e Magyarországot, akkor azt válaszoltam volna, hogy soha. Szóval a leghelyesebb, ha azt mondom: hosszú távra tervezünk, akár örökre is, de majd meglátjuk, mi lesz.

– Hiányzik azért Magyarország?
– Ha azt mondanám, hogy nem, az azt jelentené, hogy kitöröltem magamból azt a csodálatos 35 évet, amit adott nekem. Nyilván ez lehetetlen, és néha fájón gondolok arra, hogy miért is kellett elhagynom az otthonomat. Ausztria soha nem lesz a hazám (talán a gyerekeimnek igen), de jól érzem magam itt, és kicsit kezdem magaménak érezni.

Nem kell rákészülni a hazaútra

A külföldre költözőknél korábban mindig az volt az egyik kulcskérdés, hogy mennyire sikerül tartani a kapcsolatot az itthon maradottakkal.
Lében Antal szerint azért mostanra sokat egyszerűsödött a helyzet.
– Az internet világában ez szerencsére már nem jelent különösebb problémát: beszélhetünk Skype-­on, mindent tudunk egymásról. Sőt: öcséméket is sikerült már kicsábítani, így a család egy kis része már itt van velünk. Amúgy pedig sok látogatónk van otthonról. Rokonok, barátok, szóval nem unatkozunk egy percig sem. Állandóan érezhetjük, hogy számítunk nekik, hiszen megteszik értünk ezt az utat, újra és újra. Ezek a találkozások intenzívek, össze vagyunk napokig zárva, élményekkel turbózva. És persze mi is járunk haza, ezért is céloztuk meg Ausztriát: közel van, nem kell nagyon megszervezni az utazást.

Évente négy-öt alkalommal látogatunk Magyarországra, általában négy–hat napra. Több nem nagyon fér bele: a lányomnak elkezdődött idén az iskola, a feleségem is dolgozik, és mindezt egyeztetni elég nehéz.