Közélet

2009.01.25. 16:40

Távolba csúszó pécsi EKF-beruházások

A hangversenyterem kivitelezői közbeszerzése után bedőlt a közterek és parkok első ütemének pályázata is. A város januári közgyűlésén új pályázati kiírásról döntött.

Cseri László

A hangversenyterem kiírására egyetlen kivitelező sem jelentkezett, a közterek esetében a két ajánlattevő 20 százalékkal magasabb összegért vállalta volna a munkákat, mint amennyi rendelkezésre áll. Az önkormányzatnak tehát nincs más lehetősége, mint új kiírást megfogalmazni. Az új közteres pályázatban a korábbi eljárásban leírtakkal ellentétben lehetőséget biztosítanak a részajánlattételre, ennek megfelelően a kivitelezés a hét közterületre vonatkozóan hét részajánlattétel keretében is megpályázhatóvá válik.

A hangversenyterem új ajánlati felhívásában szereplő alkalmassági kritériumok minden esetben az eredeti felhívásban szereplőknél könnyebben, egyszerűbben teljesíthető feltételeket határoznak meg, melynek következtében a városvezetők reményei szerint élénkebb verseny érvényesülhet az ajánlattevők között. Tóth Bertalan alpolgármester tudatában van annak, hogy a pénzügyi válság megnehezíti a kivitelezők dolgát, hiszen akár negyed- vagy fél évre előre meg kell majd hitelezniük a munkálatokat az utófinanszírozás miatt, ez pedig komoly terheket jelent számukra, mondja.

A beruházások jelentős csúszása Révész Mária (Fidesz) szerint elsősorban a Pécs2010 Menedzsment Központ lelkén szárad, mert az előkészítés nem volt megfelelő szintű. Ezt egyértelműen bizonyítja a pályázati kiírások sorozatos kudarca, magyarázza, beleértve ebbe a körbe a megye projektjét, a Tudásközpontot is. Arra biztosan nincs idő, érvel a politikus, hogy újabb és újabb pályázatokat írjon ki a város. Alaposabb, megfontoltabb, szakmai szempontból megfelelően előkészített kiírások esetén van esély arra, hogy a kulcsprojekteknek kivitelezőjük legyen.

Nincs esély, hogy a város újabb pályázatokon nyerjen

Páva Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője szerint az EKF jelenlegi állásában már csak kármentésről lehet beszélni. Minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy 2010 ne szégyenteljes éve legyen Pécs városának. Azt javasolja a vezetésnek, hogy fogadja be az ésszerű kritikákat, és minél előbb alkosson alternatív elképzelést a rendezvényhelyszínekről. A kialakult helyzetért nemcsak a városvezetés, de a kormányzat is felelős, teszi hozzá. Az orvoskar az elmúlt nyáron döntött arról, hogy az önkormányzat segítségével szívesen megújítaná az aula akusztikáját, de érdemi válasz nem érkezett. Pályázati pénzeket sem erre, sem a zsinagógára nem fog kapni a város, magyarázza Páva, hiszen kivételezett helyzetben van: már hozzájutott 34,6 milliárdhoz EKF beruházásokra. Azzal pedig nem érvelhet, hogy bocsánat, nem tudtunk élni a lehetőséggel.

A kulcsprojektek állatorvosi lova a hangversenyterem, amelynél minden hiba előfordult, ami csak lehetséges. A tavaly májusban beadott építésiengedély-kérelmet követően csak októberben vált jogerőssé az építési engedély. Bár egyetlen cég sem jelentkezett a kiírt pályázatra, mégis megtámadták a kiírást. A decemberi közgyűlés határozott aztán az új kiírásról, de a pályázat azóta sem fogalmazódott meg. A decemberi határozat szerint január 5-én lett volna az ajánlatok bontása, 28-án pedig a kivitelezői szerződéskötés, de egyikre sem került sor.

A január 22-i közgyűlés viszont arról határozott, hogy a kivitelezővel történő szerződéskötés időpontja április vége. Az első kiíráskor 16, a második esetében 20, most pedig 18 hónap a kivitelezésre szánt idő, hívja fel a figyelmet Révész Mária. A kulcsprojektek tehát nem készülnek el 2010-re, így indokolt lenne válságstábot létrehozni, „B” tervet készíteni alternatív helyszínekről, mondja a politikus.

Tóth Bertalan szerint van magyarázat a csúszásra. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség január 5-éig nem tudott foglalkozni a hangversenyterem ügyével, január 9-én történt meg az egyeztetés a kiírásról. Míg korábban elfogadták a város által készített kiírásokat, most viszont ragaszkodtak ahhoz, hogy véleményt fűzzenek hozzá.

Gonda Tibor, a kultúráért felelős alpolgármester állítja, hogy a kiállításokkal nem lesznek gondok 2010-ben, a hangversenyhelyszínek okozhatnak kisebb problémákat. A PTE Általános Orvostudományi Kara viszont felajánlott a város számára egy tervezetet, amely az aula akusztikáját kívánja javítani. Ez néhány tízmilliós tétel, teszi hozzá az alpolgármester, amelyre forrást kellene találnia a városnak, erre elképzeléseik szerint egy ROP pályázat nyújtana lehetőséget. Ha nyerne az önkormányzat, 2010 elejére elkészülhet az aula korszerűsítése. A másik lehetőség a zsinagóga belső felújítása, ez 200 milliós beruházás, erre is támogatást szeretne kapni az önkormányzat.

Szervezés, avagy sok bába közt elveszhet a gyermek

A Művészeti Tanács március végéig készíti el a 2010-es programtervezetet, amelyet a közgyűlés elé terjeszt elfogadásra. Ha a közgyűlés rábólint, a tervezet Hiller István kulturális miniszter elé kerül jóváhagyásra. A programokra 1,6 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből 1,3 milliárdot a minisztérium, 300 milliót az önkormányzat áll. A programok és a beruházások sorsa egyéb testületek által is bonyolódik. Az EKF Szakmai Koordinációs Értekezlet hetente vitatja meg az önkormányzati EKF feladatokat. Az EKF Board a legfelsőbb szintű véleményező és egyeztető testület, amely elvileg havonta tanácskozik, és valamennyi operatív döntést igénylő kérdésben állást foglal. Működik még egy Programkoordinációs Tanács is, amelynek feladata többek közt a lehetséges rendezvényhelyszínek feltérképezése.

Nem könnyű a programkoordinációsok helyzete

Az alternatív helyszínek kijelöléséért is felelős Programkoordinációs Tanács elnöke Kunszt Márta, a kulturális bizottság elnöke, alelnöke Gonda Tibor alpolgármester, Szalay Tamás EKF kulturális igazgató és Laknerné Brückler Andrea intézményvezető. Tizenöt tagja van, többek közt Koltai Dénes, a Pécsi Tudományegyetem EKF rektori megbízottja, Bokor Béla, a megyei közgyűlése kulturális bizottságának elnöke, Kőhalmi Andrea, a Művészetek és Irodalom Háza igazgatója, Eckert Mária, az Egyházmegyei Rendezvényszervező és Programiroda vezetője, Orcsik Ferenc, a Pécsi Ifjúsági Központ igazgatója, Gamus Árpád, a Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely igazgatója, Vincze János, a Pécsi Harmadik Színház Kft. ügyvezetője, Pavlovics Attila, a Polgármesteri Hivatal Humán Főosztály Művelődési csoportjának vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!