Közélet

2009.10.04. 19:55

Teljesen megújul a 48-as és a Vasarely tér

Megkezdődött az úgynevezett EKF-városrész köztereinek kiépítése. A 48-as téren és a Király-ház előtti Vasarely téren komoly változásoknak lehetnek szemtanúi a járókelők.

Cseri László

A 48-as tér igazi egyetemi parkká alakul, mondja Merza Péter, a Pécs 2010 Kft. fejlesztési igazgatója. Jelenleg ugyan kihalt, de mindez leromlott állapotának köszönhető, magyarázza, s a tervek szerint két, egyszerű megoldást igényel az, hogy az egyetemisták ténylegesen birtokukba vehessék.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Vasarely tér
[/caption]

Az egyik a Zsolnay út forgalmából adódó hatások megszűrése, tompítása védősávval, a másik pedig olyan egyszerű, zöld környezet létrehozása, amely tiszta és megfelelően karban tartott. Ezért döntően gyepfelületekből és ösvényekből álló területeket terveztek ide, ahol természetesen „fűre lépni szabad”. A területen vezeték nélküli internetet is kialakítanak, hiszen manapság már ez is vonzó köztéri funkció, különösen az egyetemista fiatalok számára.

A Zsolnay és Rákóczi útról érkező káros hatások csökkentése érdekében egy valamivel egy méternél magasabb fehér, poliészter szálerősítésű egyedi betonelemekből álló támfalat építenek. Az egyetem előtti útszakasz átmenő gépkocsiforgalmát megszüntetik. A jelenlegi kétirányú úttestet a járda szintjére emelik, és az így kialakuló tér gránit hatású, világosszürke burkolatot kap a tér többi részéhez hasonlóan. Megszüntetik a rossz állapotú növénykazettákat, és a fák ugyancsak egyedi, poliészter szálerősítésű, fehér betonelemekből álló formatervezett kiemelt szegélyt kapnak. Az egyetemi épület főhomlokzatát pedig a burkolatba sülylyesztett lámpákkal kivilágítják.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] 48-as tér
[/caption]

Ha ide költözik a rektori hivatal, ezzel a tér mindenképpen felértékelődik, mondja Merza Péter. Az épülete előtt középülethez méltó, nagyobb teresedést alakítanak ki, ahová a későbbiekben akár az egyetemhez kapcsolódó, tervezett Nagy Lajos szobrot is elhelyezhetik.
A téren egy világosszürke, lángkezelt felületű gránit lapokkal burkolt sávot terveznek, az „Emlékezés terét”, ahol jelenlegi helyén az 56-os emlékmű és a Millenniumi emlékmű is található, és ide kerül a Petőfi szobor is. Ez a felület lehetőséget ad nemzeti ünnepek kulturált körülmények közti méltó megünneplésére.

A Király ház előtt alakítják ki a Vasarely teret

A Vasarely tér a tervek szerint a Király utca méltó befejezésévé, és az EKF városrészbe vezető utak kiindulópontjává tud majd válni. Itt teraszos vendéglátóhelyeket alakítanak ki, amelyek állandó élettel töltik meg a teret. A Király utcába tervezett burkolatkiosztást déli és keleti irányba folytatják, ezzel jelölve a fő gyalogos közlekedési tengelyeket. A tér belső felületére világosszürke gránit burkolatot javasolnak a tervezők, antracit színű beton térkő sávokkal osztva.

Közel fél méter magas, kiemelt zöldfelületet alakítanak ki, trópusi fatámlás és támla nélküli ülőfelületekkel. Létrehoznának egy EKF üvegbeton szobrot is, bár erre még nincs fedezet. Az alapvetően gyalogos területet gépkocsival csak engedéllyel lehet használni, a tűzoltó és mentőautó déli irányból tud behajtani. A Király ház nyugati oldalán lévő taxikat az északi oldalra telepítik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!