Közélet

2016.03.07. 19:32

Teljesen megújulhat a pécsi szennyvíztisztító telep

5,7 milliárd forint vissza nem térítendő fejlesztési támogatást kap a Tettye Forrásház Zrt.

Babos A. (Dunántúli Napló)

– A kormány döntésének értelmében 5,7 milliárd forint vissza nem térítendő fejlesztési támogatást kap a Tettye Forrásház Zrt. – jelentette be hétfőn sajtótájékoztatón Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Csizi Péter országgyűlési képviselő. A politikusok elmondása szerint mintegy másfél éves előkészítő munka után kapta meg a rendkívüli támogatást a pécsi önkormányzati társaság, azt követően ráadásul, hogy a pécsi szennyvíztelepen mintegy 2,1 milliárd forintból biogázüzem épülhetett, amely most már több hónapja működik.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Látogatók a Pécs melletti Pellérden működő szennyvízkezelő telepen (fotó: Laufer L.)
[/caption]

A politikusok kiemelték, hogy szennyvízkezelési célra Magyarországon Pécs kapta és kapja a legtöbb forrást ezekben az években. Páva Zsolt és Csizi Péter szerint a már elkészült biogázüzem és a most tervezett fejlesztés is növeli Pécs esélyét arra, hogy elnyerhesse kategóriájában az Európa Zöld Fővárosa címet.

Érdeklődésünkre Sándor Zsolt, a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója azt mondta, hogy a szennyvíztisztító telep mintegy százötvenezer embert szolgál ki, egész Pécset és tizenkét környező települést, s évente mintegy tízmillió köbméter szennyvizet fogadnak itt be, és kezelnek. A most tervezett fejlesztéshez a támogatáson túl nem kell saját erőt biztosítani, s az egy harmadik tisztítási fázist is lehetővé tesz a jelenlegi mechanikai és biológiai tisztítás mellett. Az évek során ugyanis egyrészt változtak a vízfelhasználási szokások, másrészt mind több területre ért el a csatorna, harmadrészt szigorodtak a hazai és nemzetközi előírások. A várhatóan 2018–2019-re elkészülő beruházás után a mostaninál még tisztább formában tudják a megtisztított pécsi szennyvizet visszaengedni a természetbe, a Duna vízgyűjtő területére és végső soron a Fekete-tengerbe.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!