Közélet

2015.12.18. 20:19

Tiffán megvédte Ákost, aki az üzlettársa is egyben

Az Ákos-botrányban nem csupán a kormány, hanem a Fidesz egyik országgyűlési képviselője is a zenész védelmére kelt.

index.hu

Tiffán Zsolt csütörtökön két vulgáris hangvételű Facebook-bejegyzésben ment neki Ákos támadóinak. A bejegyzésekből kiderült, szerinte is az a normális vélekedés a nők világban betöltött szerepéről, amit Ákos és Kövér László hangoztattak nagy visszhangot kiváltó megnyilvánulásaikban. Tiffán viszont nemcsak elvbarátja a dalnoknak, hanem közös cégük is van - írja az index.hu.

Tiffán Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője Facebook-oldalán vette védelmébe Ákost és Kövér Lászlót, akik a nők társadalmi és szociális szerepvállalásáról elmondott véleményükkel óriási botrányt kavartak az elmúlt napokban. A fideszes politikus szerint igazságtalanul támadják őket, hiszen neki is ugyanaz az álláspontja, mint a „két derék Férfiembernek”:

A haza azé, aki teleszüli.

Tiffán szerint a nők társadalmi helyéről folyó vita túl van komplikálva, pedig valójában „annyira egyszerű, mint az 1x1!”: „Az Embernek az asszonya szül gyereket! Az embernek a lánya unokát szül!” Csak azok a „liberális hülyegyerekek” akadnak fenn ezen a tételen, akik már azt sem tudják, kicsodák és mi ellen tiltakoznak.

A Lánchíd mellett nyitottak éttermet

Az országgyűlési képviselő nemcsak szellemi rokona Ákosnak, hanem üzlettársa is. Tiffán Zsolt és Kovács Ákos a 2000-es évek közepén sokáig együtt mozogtak a Fidesz holdudvarában, személyes fellépésükkel támogatták az akkor ellenzékben lévő pártot. Tiffán Orbán Viktor hathatós támogatásával parlamenti képviselő és befolyásos baranyai Fidesz-politikus lett, Ákos megmaradt civil támogatónak.

Politikai közösségükből azonban szorosabb együttműködés is kialakult. 2005-ben közösen nyitottak nyitották meg Budapesten az Andante Borpatika nevű étterem-borozót. Ákos nemrég egy magazinban azt mondta, Tiffán Zsolt borásszal az volt a céljuk, hogy az üzletben bemutassák a művészetek és a bor kapcsolatát, valamint szolgálják a minőségi borfogyasztás kialakulását Magyarországon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!